|
Acla - Második rész
Sibill 2007.06.20. 18:42
 Ha tetszett az első, akkor itt a folytatás!!
Örüljetek!!XD
Valahol nagyon messze:
Sötét volt. A fiúnak még mindig égett a tüdeje, de nem foglalkozott vele. Kinyitotta a szemét, de csak azt érezhette, hogy nem szilárd talajon fekszik. Már nem csak a feje zúgását hallotta, hanem hangokat. Sajnos ismerős hangokat. Amikor meg akart mozdulni, észrevette, hogy meg van kötözve. Próbálta szétszakítani a kötelet, de hiába. Végül feladta a próbálkozást, és inkább fülelt.
Nagyszerű! A fiú elkapva! Hamarosan kiszedjük belőle, hogy hol van a vezér és a raktár! – erre kinyitották az ajtót. A nap sugarai szinte táncot jártak a levegőben. Igen. Egy kis friss levegő is elkélt itt. Már tudta, hogy hova vitték. A sok negatív energiát semmi mással sem lehetett összetéveszteni. Még a napnak sincs olyan meleg sugara itt. Ez Kopler vára. Csodaszép vár volt egykor. De mostmár a Pokol szája. Ugyanis nem Kopler volt az igazi trónörökös.
Egy nagy terembe vitték, ahol a trón volt.
Na, felébredtél, te kis áruló? – nevetett egy hang. Voltar volt az. Valamiféle mutáns ember, aki bármilyen alakot fel tudott venni. A kedvenc alakja egy kihalt hüllő, ami úgy 4 méter magas lehetett. Most is így nézett ki. Mellette pedig a vár tulajdonosa, Kopler. A leggonoszabb király, akit a hátán hordott a föld. Hosszú, göndör barnásszürke haja volt, és egy hozzá illő szürke szempár. Fekete királyi ruhában volt mindig, hogy még félelmetesebb hatást keltsen.
Azt hitted, elmenekülhetsz? – hallotta ismét az óriást
Mi van, csak nem némultál meg? – kérdezte mostmár Kopler – ha most szépen elmondod, hogy hogy hívják a felkelő vezért, szabadon elmehetsz! – ez egy gonosz ország lett. Ugyanis a nép teljesen megroskadt a sok teher miatt. Kopler minden termést elvett, így rengetegen éhenhaltak. Viszont az emberek ezt megelégelték. Elegük lett, hogy úgy kezelik őket, mint az állatokat. Így forradalom tört ki. De majdnem minden évben szokott lenni ilyen, de eddig könnyű volt felszámolni a felkelést, hiszen csak meg kellett találni a vezért, ami nem volt nehéz feladat. Most viszont…
Halljam! – idegeskedett a hang. A fiú viszont nem felelt. Csak egy széles vigyort kapott válaszul.
Ezt megkeserülöd! Beszélj, te áruló! – Kopler nem közönséges király volt. Mágikus erővel rendelkezett. Most is egy energiahullámot küldött a fiú felé, ami körbefonta, majd megszorította. Imádta nézni, ha valaki szenved, ez volt a kedvenc kínzása. Viszont ez nem ért el nagy sikert, mert a fiú csak egy nyögést hallatott, összeszorított fogakkal tűrte a kínzást. Kopler végül elengedte, és végignézett a fiún. Erős, izmos karok, gyors lábak és az az idegesítő szempár, amiből elszántság, küzdelem és bátorság sugárzott. És még egy dolog: A szabadság!
Ismét a lányoknál:
Most álmodtál? – kérdezte Poppy
Nem, de valami furcsa érzés vett a hatalmába… mintha éreztem volna, hogy a fiú szenved! – válaszolta Amy egy sóhaj kíséretében. Ilyenkor Lucy mindig be szokott dobni valami vicceset, de most halkan követte a barátnőit.
Mi a baj? – Poppy szinte tudta a választ
Izé… én is álmodtam, de már nem tudom, hogy mit. De egy fiú képe tűnik fel mindig a szemem előtt… akiről mesélt Amy!
Ez már nem jó jel. Vagy mindnyájan becsavarodtunk, vagy valami különös dolog fog történni. – Poppy nem is tudta, hogy mennyire igaza van.
Amikor véget ért az iskola, egy sejtelmes férfi állt a kapu előtt. Egy szürke zakóban volt, és egy fekete nadrágban. Haja már alig volt neki, és az is ősz. Ezen kívül úgy 40 évesnek nézett ki. A lányok elsőnek azt hitték, hogy valakinek az apja, de a férfi hozzájuk közeledett.
Jó napot, lányok! – köszöntötte az idegen őket – Az én nevem Frank. – a lányok kigubbadt szemmel nézték a férfit.
Ki… ki maga? – dadogta Poppy
Tegezzük egymást, jó? Nos, fontos küldetésetek van.
Ácsi, biztos, hogy minket keres?
Biztos, Lucy.
„– Te jó ég, tudja a nevem!” – Amy tért vissza a leghamarabb a földre.
Elnézést, de ki ön?
Erre most nincs idő! – látszódott, hogy az idegen nagyon izgatott – A világ bajban van! Segítenetek kell! – na, mostmár a lányok tényleg nem értették az egészet. Leesett állal néztek Frankra. – Jaj, ne nézzetek már rám így! Indulás! – mielőtt a lányok szólhattak volna, már teljesen megváltozott körülöttük a kép. Enyhén szédülni kezdtek. Elmosódott az iskola, és már nem a gyerekek hangját hallották, hanem valami zúgást. Végül újra kivilágosodott előttük a kép. Egy irodában voltak.
Végre itt vagytok, kémek! Jól utaztatok? – kérdezte Frank. Lucy a szájához kapott, és elfojtott hangon megszólalt.
Van itt valahol egy mellékhelyiség?
Balra a második ajtó. – kalauzolta el őt a férfi, majd mikor Lucy kiment, ránézett a lányokra. – Egészen jól bírtátok. – mosolygott rájuk.
Izé.... - erre mindketten rohantak Lucy után
Ajaj... - sóhajtott Frank – Ez sokkal nehezebb lesz, mint gondoltam.
Mikor mind a három lány jobban lett, újra úgy meredtek Frankra, mint egy elmegyógyintézetből kiszabadult bűnözőre.
- Hol vagyunk? - kérdezte elfojtott hangon Poppy
- Az irodámban! Gondolom tudni akarjátok, hogy mi történt veletek...
- Á, dehogy! - Lucy megjegyzése érdes volt, de Frank nem is törődött vele
- Réges régen....
- ...az Óperencián túl, még ezen az irodán is túúúúl....
- Lucy! - nézett rá fenyegetően Amy
- Mi van? Ez olyan, mint egy mese. Mindjárt beszél egy királynőről, meg egy gonosz emberről, aki letaszította a trónról, és....
- Pontosan! - csapta össze a kezeit a férfi
- He?
- Ha megengeded... - nézett szúrós szemmel – elmondanám a történetet. Nos. Van egy ország, ahol még régen egy királyi család uralkodott. A furcsasága az volt, hogy mindig a nők örökölték a hatalmat, ráadásul a legfiatalabbik. Mindig jólét uralkodott náluk, igazságosak és jók voltak. Viszont volt egy lecsúszott nemesi család is, akik mindig arra vágytak, hogy ők lépjenek a királynő helyébe. Volt egy lányuk, Jashmine, akit a trónra akartak juttatni, így amikor megszületett a királynak az első gyereke, kicseréltették vele. Senki sem vette észre, bár eléggé nagy különbségek voltak, mivel míg Jashmine fekete, a családban lévők az arany hajukra dicsekedhettek. Viszont a nemesi család terve nem sikerült; megfogant még egy utód is, úgy 10 évvel később. Ekkor lépett közbe Kopler. Nem tudjuk, hogy ki ő, és hová tűnt Jashmine, ezek már elvesztek az idő tengerében. Kopler rárontott a házaspárra, és megölte a királyt. Viszont, amikor a terhes nőre került volna a sor, kiderült, hogy már elmenekült.
- Kitalálom! Az összes kisgyerekes és terhes nőt megöltek az országban! Mint abban a mesében, amikor bogarak potyogtak az égből, meg jött az árvíz!{Mózesre gondol, amikor a tengert kétfelé hasította, és átkelt rajta} – nevetett ismét Lucy
- Igen. - mondta szomorúan Frank. Lucy arcáról is lefagyott a vigyor.
- Micsoda? Én csak vicceltem!
- Én viszont nem. Így történt. Ezt viszont az ország csak pár évig bírta. Fellázadtak, sokszor, de mindet leverték. Most viszont már javul a helyzet. Ismét támadtak, de most sem sikerült, de a vezér nevét még nem tudják, és amíg ő ott van, és mutatja az utat, van remény. Azonban a Vezért elkapták, de nem tudják róla, hogy ő az. A ti feladatotok kimenteni őt, és megvédeni a népet. Persze nem lesztek egyedül. Van egy pár új technológiai dolog, ami a hasznotokra válhatna.
- Tehát meg kell mentenünk egy bácsikát, aki vezeti a népecskéét a gonosz Kopericskétőőől....
- Kopler! És ha úgy nézzük, igen, ezt kell tennetek.
- És miért pont mi? - kérdezte Amy
- Azt majd megtudjátok!
- És milyen felszerelést kapunk? Milyen ruhát? - mosolygott Poppy
- Nos, egy kulcsot kaptok, ami minden zárt kinyit, egy infra-szemüveget, amivel átláttok egy falon, és egy gyűrűt, ami le tudja bénítani az ellenséget.
- A gyűrű az enyém! Stipi stop!!! - vette fel az arany színben pompázó smaragdgyűrűt.
- És még három táskát, ami ha kell, mini repülőként szolgál, és benne van még sok fontos dolog, amit majd teszteljetek le.
- Kémek leszünk?
- Nem csak kémek. Ugyanis, hogy Amy kérdésének eleget tegyek, mindhárman képesek vagytok természetfeletti dolgokat csinálni.
- Mint például a kekszvarázsolás? - nézett komolyan a férfire Amy. Hármójuk közül ő volt a legfelelőségtudatosabb.
- Igen, te tárgyakat tudsz mozgatni, Poppy láthatatlanná tudja tenni magát.
- És én? - mutatott magára Lucy
- Te? Igazából halvány lila gőzöm sincs, de majd úgyis felfedezed! - mosolygott zavartan Frank – Sajnálom, de most mennetek kell. Amy, te leszel a csapatkapitány, itt van egy mini-laptop. Ezzel megtudjátok határozni a Vezér helyét. Amilyen gyorsan csak tudtok, menjetek utána távolabb a palotától, és hívjatok fel. Nem így akartam elbúcsúzni, de szorít az idő, sok szerencsét, kémek! - ezzel ismét a különös szédülés fogta el a lányokat.
- Hé lányok... - szólalt meg Lucy – Én nem látok semmit!
- Tök sötét van. - adott igazat a barátnőjének Poppy
- A francba! Hogy lehet kinyitni ezt a laptopot?!? - idegeskedett Amy, majd egy pillanat múlva mennyei fény lobbant fel.
- Uh, nem csak számítógép, hanem zseblámpa is!
- És... most merre menjünk?
- Mondd meg te, KAPITÁNY! Nem értem, hogy miért téged nevezett ki! - hangja flegmán csengett
- Hé, nem én tehetek róla! Jé, oda nézzetek! - mutatott egy nagy, sötét kastélyra, úgy kb. 10 km-re innen.
- Hogy közelítsük meg, hogy ne vegyenek észre minket? - dünnyögött Lucy
- Talán a repülővel.... - gondolkozott hangosan Amy
- Azt sem tudjuk, hogy hogyan kell használni! - Mindhárman elővették a hátitáskát.
- Talán meg kell nyomni a tetején ezt a gombo... - ahogy megnyomta, hirtelen két kis repülőszárny jött ki az oldalából
- Ez megvan. És a többi? - kérdezte óvatosan Poppy, de már nem látta Amyt – Amy?
- Itt vagyok, lányok! - szólalt meg a levegőben egy hang
- Te meg...?
- Csak rugaszkodjatok el! - Mindketten hallgattak a jó tanácsra, viszont csak Lucynak sikerült, Poppy orra esett
- Most mi van?
- Először vett fel a táskát! - nevetett Lucy
- Na várj csak! - ezzel már ő is felugrott a levegőbe – Jé, ez tök jó! - mosolygott, elfelejtve Lucy rossz beszólását.
- Poppy, tégy minket láthatatlanná!
- Hogyan?
- Én tudjam?
- Nem tőled kérdeztem, Lucy!
- Hagyjátok már abba! Mint két óvodás! Csak gondolj arra, hogy nem látszunk!
- Re...rendben. - ezzel lehunyta a szemét. Elképzelte, ahogy mindhárman eltűnnek. - Na?
- Nem érzek semmi furcsát... - nézett le magára Lucy, de utána majdnem felsikoltott – Te jó ég! Nincs testem!
- Köszönjük! - mondta hálásan Amy, majd indultak is a cél felé. Amikor már a várhoz értek, Amy kinyitotta a laptopot.
- Ha itt egyenesen átmegyünk, akkor elérjük a börtönt!
- Kösz, és menjünk át a falakon is?
- Mi van a kulccsal? - jutott eszébe Poppynak egy jó ötlet.
- Tényleg! - ezzel előkotorászta a zsebéből.
- Mi tart már ennyi ideig? - sürgette Lucy
- Bocs, de nehéz úgy megtalálni a kulcsot, hogy még azt sem tudom, a zsebem merre van! - ekkor viszont már újra látta a testét. Ha ő láthatatlan, látja a láthatatlanokat, ezáltal a nadrágját is. Végre amikor nehézségek közepette kinyitották az ablakot, gyorsan berepültek. Eléggé furcsa volt, hogy a szárnyak semmi motorzúgást nem hallattak, de egy profi technikus még ezt is meg tudja csinálni. Vajon Frank is ilyen?
- Itt van az X, egy szobával arrébb -kalauzolta Amy őket – Siessünk! - mikor beléptek a börtönbe, azt hitték, a középkorba járnak
- Ilyenekről tanulunk töriórán is! - suttogta Poppy
- Hogy találjuk meg a vezért?
- Talán így: Hahó, te pasi, hol vagyol?
- Megbuggyantál? - förmedt rá Amy
- Ez a börtön tele van kelepcével, és mind olyan sötét, hogy nem találnánk meg! Ez egy jó ötlet, bízz bennem! - Amy segéjtkérően Poppyra nézett, de ő csak megrántotta a vállát
- Felőlem!
- Hahó, te elkapott katona, itt vagy? - kérdezte ismét Lucy
- Attól függ, ki keres. - szólt ki az egyik kelepcéből a Vezér.
- Ne félj, mi kiszabadítunk! - szólt Poppy, és megfogta a rácsot
- Ne!!! - kiáltotta a férfi,de már elkésett. Beindult egy sziréna. - Hő hatású – sóhajtott végül
- Amy, gyorsan, a kulcsot! - Poppy és Lucy addig bezárták a börtön ajtaját, hogy az őrség ne tudjon bemenni. A lány közben kinyitotta a cella ajtaját.
- Gyere ki gyorsan! - de legnagyobb meglepetésükre nem egy 80 éves bácsi csoszogott ki, hanem egy 16-18 év körüli fiú.
- Te...lennél a felkelők ve....
- Hé,itt ne mondd, hogy ki vagyok, még meghallják! - csitította Lucyt
- Jó, de te vagy?
- Igen, kit vártál? - húzta ki magát a srác
- Valami tapasztaltabb harcost... - vigyorodott el
- Hé, én....
- Nem hagynátok abba? Mindjárt betör az ellenség!
- Még szerencse, hogy tudtok harcolni! - de a lányok szeméből kiolvasta az igazságot – Vagy mégse?
- Én tudok egy kicsit kun-fuzni!
- Egy kis kun-fu nem segít! - de nem volt idő tovább vitatkozni, ugyanis máris betörték az ajtót
- Most mit csináljunk? - sopánkodott Poppy
- Fedezzetek! - erre a fiú beleugrott a tömegbe. Villámgyorsan ide-oda cikázott, miközben harcképtelenné tette az őröket. Amy utánafutott, és segített neki. Lucy a rárontó támadókat simán lefejezte, Poppy pedig összekötötte a gyűrű segítségével az eszméletlen katonákat. Viszont ez kevésnek bizonyult, ugyanis egyre többen jöttek, és a lányok sarokba lettek szorítva.
- Na jó, ez még nekem is sok! Nem tudom mindet leütni! - lihegett a vezér
- Nos, akkor mi a frászt csináljunk?!? - fejelt le még egy pasit Lucy. A fiú körülnézett. Nagy terem volt, tele ellenséggel. Viszont a végén egy kis ablakot fedezett fel. A kastély mellett vízárok helyeszkedett el. Ha jól esnek, talán túlélhetik.
- Egyet tehetünk! Ugrás!! - a három kémet gyorsan kilökte, majd még vetett egy utolsó pillantást az üldözőire. - Na, most kövessetek, ha mertek! - mosolyodott el, azzal kiugrott. A levegőben viszont nem látta a lányokat. A börtön jó magasan volt, így képtelenség lett volna, ha leértek. Amíg gondolkozott, érezte, hogy nem zuhan tovább. - Mi a.... - Felnézett, és meglátta a lányokat a szárnyaikkal – Hogy tudtok repülni?!?
- Jó mi? - nevetett Amy
- I...igen... - gyorsan leszállították a nehéz terhet. Lucy még szórakoztatta is a vezért
- Tíz lábnyi magasan vagyunk, a hőmérséklet 20 C 0 , köszönjük, hogy a kémrepülőt választotta!
- Siessünk, mielőtt utolérnek! - siettette őket a fiú
- Nyugi! - Amy elővette a minilaptopot – Frank!
- Máris! - nem is várta meg a lány mondandóját, máris áttelepítette őket Amy szobája. Kivétel a vezért.
- Na! Kezdem megszokni! - mosolygott Poppy
- Hát én nem! - kapott a szájához Lucy
- A fiú had maradjon itt! Az ő országában mindenki őt keresi! Ugye nem baj? - nézett a lányokra Frank
- Tehát egy fiút dugdossak a szobámban? - sóhajtott Amy – Miért nem inkább valami szörnyet? Szörnyet? Sárkányt? Ah...mindegy. Majd azt mondom, hogy ő az új cserediák.
- Egy kérdés! - vonta magára a figyelmet Poppy – Ő olyan, mint mi? Úgy értve...
- Igazából semmit sem tudok róla...
- Mi??? Amyhez küldesz egy ismeretlen pasit, aki lehet, hogy tömeggyilkos pszichopata?!? - förmedt rá Lucy
- Ti beszéltetek vele!
- Igen, és úgy viselkedett, mint ahogy az előbb mondtam!
- Szerintem meg csak minket védett! - ellenkezett Poppy
- Mi van, máris beleestél?!?
- LÁNYOK!!!! - dühöngött Amy – Figyelnétek egy kicsit?
- Igen...
- Jó van!
- Na, tehát, annyit tudok róla – kezdte elölről Frank – hogy jól tud harcolni, és ugyanazt akarja, mint ti!
- És mi mit akarunk?
- Koplert letaszítani a trónról, és megkeresni az igazi trónörököst!
- Ja... én egy forró fürdőt akarok venni....
- Tehát itt fog tanulni? - váltott témát Poppy
- Igen. De majd vissza akar menni a saját országba, ezt viszont akadályozzátok meg mindenképpen!
- Igenis! - mondták egyszerre a lányok. Frank eltűnt, és a helyébe a vezér jelent meg, zavarodottan nézve körül.
- Ho...hol vagyok? - kérdezte
- Jó helyen! És itt is maradsz! - vágta rá Lucy
-
2. A lány
- Ki vagy te tulajdonképpen? - kérdezte Amy
- Ezt tőled is kérdezhetném!
- Ja, bocsi! Én Amy vagyok, ő Lucy, ő meg Poppy. 15 évesek vagyunk, és te?
- Az én nevem Axel, és 16 éves vagyok.
- Hát nem édes?!? - áradozott Poppy
- Hát ez nem igaz! Elsőnek belemászol az életünkbe, most meg teljesen megbolondítod Poppyt! - sóhajtott Lucy
- Hé, én a legkevésbé sem akartam, hogy ide kerüljek. Úgyhogy nem is beszélek tovább, viszlát! - azzal elindult az ajtó felé.
- Hé, állj csak meg! Frank azt mondta, hogy nem mehetsz vissz... - de Amynek nem volt ideje befejezni a mondatot, mert Axel közbevágott
- Frank a főnökötök? Nekem aztán nem mondja meg, hogy mit tegyek! Tudnom kell, hogy alakul a harc. Nem hagyhatom magára a legénységet, mivel én vagyok a vezérük! Támadnunk kell!
- Hogy megint elkapjanak? Istenem, te még annál is hülyébb vagy, amennyire látszol!! Nyugodj meg, te ember!
- Axel a nevem!
- És ezt Klepor vagy ki is tudja?
- Nem Klepor, hanem KOPLER!!
- Elég lesz! - csitította őket Amy – Most az a lényeg, hogy mind a négyen összefogjunk!
- Miért fognánk össze? - kérdezte Axel
- Mert mi is azt akarjuk, amit te! - szállt be a beszélgetésbe Poppy
- Haj... hát jó, ha nem tudlak levakarni magamról titeket, akkor itt maradok egy pár napig, de utána tűzök haza!
- Érdekes. Nem olyan, mint a többi srác... - nézett rá Poppy
- Na jó, nekem mennem kell – fújtatott egyet Lucy
- Itt fogsz lakni nálam! - mosolygott Amy – Csak azt nem tudom, hogy adjam be anyának.... - de addigra a két lány eltűnt, és Amy ott maradt a fiúval egyedül. - Izé... anya még megengedné, de apa tuti frászt kapna, ha egy fiú aludna velem... Na jó. Anyáéknak nem szabad megtudnia, hogy itt vagy! - körülnézett a szobájában. Az ágy mellett volt a számítógép, és ott még egy ágy terült el. Amikor valaki belépett a szobába, nem látta az ágyat, mivel az előtte levő szekrény eltakarta. - Rendben! - csettintett egyet a nyelvével Amy – Itt fogsz aludni! Kintébb tolom az ágyat, hogyha anyáék bejönnének, gyorsan az alá tudj bújni. Így nem vesznek észre... vagyis remélem...
- Aha. Ok, értem, szerintem csak egy éjszakára maradok... - Amy mosolyogni kezdett, nem bírta szó nélkül
- Neked csak egyéjszakás kaland vagyok?!?
- Hát... maradhatok két éjszakát is...
- Na jó, viccet félretéve, kérlek nagyon vigyázz, nehogy meglássanak anyáék, különben nagy baj lesz!
- Értettem főnök!!
- Nos, gondolom jössz suliba holnap....
- Jaj.... nagyszerű.
- Tudom, hogy jobban örülnél, ha elmehetnél, de tudod, hogy Kopler téged keres.
- Jó, megyek suliba. Milyen órák lesznek?
- Irodalom, matek, infó, két tesi és biosz.
- Nagyszerű!
- Mi nagyszerű?
- Gondolom hallottál az országunk legendájáról. Nos, azt több írót megihlette, és hátha tudnak valami hasznos információval szolgálni.
- Jó, de informatika órán tanulni kell! Bár... - és eszébe jutott, amikor Lucyval az egész órát végiginternetezték – Lesz rá idő, ennyi biztos!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
