- Hülye vagy?!? - csapta be egy erőteljes mozdulattal az ajtót, hogy még a legeslenti szomszédok is tisztán hallhatták, mi folyik fent. Nagy, nehéz lépésekkel a számítógép elé huppant, bekapcsolva a monitort. A top félig rajta volt már, csak a mosástól kisebbé váló nadrággal szenvedett pár sort, miközben a másik kezével vadul írogatott. Kivételesen felkelt hamarabb, hogy még valamit meg tudjon beszélni az egyik barátnőjével, aki szintén úgy kapkodhatott, mint jómaga. De ne haladjunk annyira előre!
Amiért a főszereplőnk halált megvető bátorsággal kiemelte seggét a puha, hívogatóan meleg ágyból, hajnalban, nem egyszerű indok. Nem is azért, mert ment a hasa, vagy letőrt a körme. Az ok ennél sokkal komplikáltabb, furcsább.

"Biztos vagy benne?"
"Igen, persze! Nem hiszel nekem?"
"De, csak furcsa. Biztos Őt láttad?"

Gondolom már páran az olvasókból a hajukat tépik, és csodálatos nyáldarabokkal bombázzák a képernyőt, miközben ordítanak: BÖKD MÁR KI, MI ENNEK A SZÖSSZENETNEK A LÉNYEGE!!!
Jól van, kedves, és egyátlán nem higénikus barátom, csakis a TE kedvedért nem húzom tovább tropára ment idegszálaidat, pedig szívesen tenném. Olyan jó nézni, ahogy csak a fejedet csóválod, és remegő kezekkel a kis x-hez csúsztatod az elgyötört kis egeret, de mielőtt végső elkeseredésedben megnyomnád, várj egy percet.

Tegnap történt. Vagyis ha te holnap olvasod, akkor tegnapelőtt. A drága kis főhősünk, a szokásos jeges aurájában ment ki a hideg utcára, egy pórázzal a kezében. Pár percig még ott fagyoskodott a havas autók között, amikor rájött, hogy pont a kutyát nem hozta ki. Hangosan káromkodva visszakacsázott a bérházba, és a nyüszítő dögöt a hóna alá csapva tért vissza az előző helyére. A kutyus hálásan ide-oda ugrált, ette a havat, és szép sárgává varázsolta, mivel a fehér szín az olyan...átlagos.
De végülis NEM a kutyáról szól e történet, inkább az idegeskedő gazdájáról. Mivel egy lélek sem járt az utcán, így hangosan beszélgetett a vakarccsal, akinek a nevét nem fogom leírni, mert őszintén, dusztom sincs. Végülis mindig csak ezt hallom: megyek kutyát szaratni.-.-

Megint eltértem a témától. Csak nem vagy ideges? Vagy csak felcsigázott? Tényleg, de fura ez a szó... a csiga lassú, nem? Akkor miért mondjuk azt, hogy "felcsigázott", amikor nem is vagyunk fellassulva?
Mindegy, ez is csak egy a több ezer kérdésemből, amire talán egyszer választ is kapok. De nem is ez a lényeg. Hoppá, most az olvasóim felét el is veszítettem. Inkább nézik a barátok köztöt, mintsem ilyen izgalmas dolgokról olvassanak. Hová fejlődött ez a világ?

Térjünk vissza az eredeti történetre. Szóval ott áll a lányka, 3 pulcsiban, 2 kabátban, és egy hatalmas csizmában, ami páronként akkora, mint egy pitbull felfújtatva. Jah, csak hozzáfűzöm, állatvédő vagyok. Csak olvasd el a kis karácsony átköltését, Sibill módra, egyből meglátod!^^

Szóval ott áll a lányka, és vadul unatkozik, kezeit hiába védi a hidegtől és a kiszáradástól a kesztyű, mégis néha-néha összedörzsölgeti, tenyerébe lehelve párat. Mikor épp ezzel a művelettel végzett, meglátott az utca tulsó végében egy árnyat. Pont ebben a pillanatban-mint egy nyálas, romi filmben- elindult a hóesés, szinte függönyt alkot, hogy lehetőleg a drága főszereplőnk még szerencsétlenebb legyen. Persze ő ezt nem hagyta annyiban, ismét káromkodásba kezdett, jó hangosan, hogy lehetőleg az árny is értse, aki ennek következtében hangosan nevetni kezdett. Épp elegendő volt ez ahhoz, hogy a drága főszereplőnk dühösen, kutyát otthagyva robogjon az ismeretlen karjaiba-na jó, elsőnek nem oda.

- Talán viccesnek találod?? Mondd  szemembe! - állt meg a srác előtt pár lépéssel, csípőre tett kézzel. Persze ennyi is elég volt, hogy lefagyjon a nyelve. Az árny meg csak rendíthetetlenül vigyorgott, élvezte a szituációt. Szőke haját felborzolta a jeges szél, így nem is kellett neki zselé-csak nyál, ami megfagyott a fején. Olyan vékony ruhában volt, hogy az ember már attól megfázott, ha csak ránézett. A drága főhősünk-mert a neve szigorúan titkos- mivel nem kapott választ, csak legyintett, majd megfordult, és visszarobogott a hókutyájához.

- Menjünk, te dög, mielőtt belédfagy a szar. - sóhajtott, és el is tűnt a hatalmas vaskapu mögött.
A srác még ott állt pár percig, ugyanolyan vigyorral az arcán, majd felvette a sapkáját, ráült a motorra, és mire a drága főhősnőnk visszarohant volna, lihegve, ő már rég eltünt.

"Biztos vagy benne?"
"Igen, persze! Nem hiszel nekem?"
"De, csak furcsa. Biztos őt láttad?"

A drága főhősünk homlokán mély ráncok keletkeztek, és többször is nekikezdett a válasznak.

"Talán nem. Mennem kell, szia."
"Bacix. Szólj, ha biztos vagy benne!"

A lány leugrott a székről, gyorsan még átfésülte a haját, majd sietve felkapta a hátizsákot, és a jó meleg kabátot. Egy polchoz ment, ahol ott sorakoztak a büszkeségei. Pár percig csak bámulta őket, majd kivett egy barnás-színűt, az egyik kedvencét. A fejébe húzta, majd, mint a villám, 120km/h sebességgel rohant az iskola felé. Útközben meg akarta nézni a nyomokat, hátha talál valami bizonyítékot, de a hó már rég befedte a tájat. Már a sárga kis tócsa se maradt meg, ami talán jobb is. Bár az a dög biztosan mást mondana.
A friss hó ropogott a lány talpa alatt, és egyedül ez volt az egyetlen zajforrás körülötte. Mindenhol csak a nyugtató, ártatlan fehérség, a csillogás, és a felkelő nap fénye.

Ismét sóhajtott.
 - Igaza volt. - hajtotta le a fejét, miközben lábával a talajt kapargatta. Hirtelen felbukkant egy keményebb tárgy.-ne értsd félre, kedves olvasó, hiába mondják rám, hogy perverz vagyok, főleg a mi kis főhősünk, akkor sem gondoltam semmi rosszra! vagy mégis? - A drága lányka nagy szemeket eresztett rá, és gyorsan felkapta a jeges izét. Azért írom izének, mert nem akarom lelőni hamar a lényeget, bár szerintem az, akinek szánom ezt a művet, már rég tudja, mi az az IZÉ.

Félig megfagyott, félig átázott, viszont a drága főhősnőnk így is tudta, mi az, és honnan származik. Akaratlanul is elmosolyodott.
 - Ha másért nem, ezért biztos el fog jönni, ha Ő az! - nézett az ég felé, és ismét a hiperaktivitás apró lángja jelent meg a szemében. Majd pár másodperc múlva folytatta útját, a meggyötört sapkát a táskájába tömve.

Kedves olvasó! Na, látod, kibírtad te! Igaz, még így sem derült ki, ki volt az a bizonyos SRÁC, és miért olyan nagy dolog az a SAPKA, de az már a te bajod. Nem neked írtam, miért kellett elolvasnod?? Háh... hogy hová fejlődött ez a világ....