Ha kosztól csillog a tested, beállsz a zuhany alá, ami tisztára mossa elgyötört végtagjaidat. Kellemes a vízcseppek üde érintése, ahogy szembeállnak a sötéttel, a rosszal, és csupán a kellemes érzés marad. Felfrissül a bőr, és ahogy a meleg lepedőbe becsavarod magad, te is megkönnyebbülsz. Ő, mondd, miért nem lehet a lelkünket is ilyen módon megtisztítani a szennyektől? Miért nem lehet a gondolatainkat kifényesíteni, hogy csupán a jó dolgok jussanak az eszünkbe? A fülünkből miért nem lehet eltörölni a gonosz mondatokat, amik néha-néha felcsendülnek benne, nyugalmat nem hagyva nekünk? Olyan szép is lenne, ha beteríthetném a sajgó szívemet egy otthont adó puha pléddel. Talán akkor nem dobogna ennyire. És nem fojtogatná a torkom.
De hamar rájöttem a válaszra, amit talán mindig is tudtam, de csak most világosodott meg bennem.
A lélek megtisztítása a sírás, amikor az aranycseppek végigszántják pirosodó arcod, ahogy az izmaid görcsbe rándulnak, és üvöltve adod ki a fájdalmat. Azután könnyes szemmel magad elé bambulsz, átöleled a tested, és hirtelen minden olyan könnyűnek tűnik.
Ezért sose feledd: A sírás is olyan fontos dolog, mint a nevetés. Mindkettő könnyít a lelkeden.