- Szerettem őt. Tényleg. - nézett szomorúan farkasszemet a felügyelővel - Nem hiszi el, igaz?

- Megölte. Ez nem éppen a mintafeleségre vall... - próbált nem mosolyogni. Meggyőződése volt, hogy az idős asszony ölte meg a saját férjét. Mindenki a nő ellen tanúskodik. Viszont ő csak ezt hajtogatja: Szerettem őt. Tényleg. - ezek után nem volt kérdés; a nő a bűnös. De hogy miért tette ezt a szörnyű dolgot, azt nem tudni.

- Szerettem őt. Tényleg. - hajtotta le a fejét.

- Nem érdekel, hogy mit érez! - csattant fel a felügyelő. Már rég haza akart menni, az otthonába, a feleségéhez és a gyermekeihez. Megígérte nekik, hogy hamar végez, de addig nem tud elmenni, amíg ki nem szed valami hasznos információt a gyilkosból. A kínzóeszközök használata már rég lejárt, most csak a szavak segítettek neki. De mint sem ért bármilyen hosszú és körmönfont mondat; a nő sak ugyanazt hangoztatja - Maga ölte meg a férjét, nem igaz?

- Szerettem őt. Tényleg.

- Ez nem fontos! Nézzen rám! Családapa vagyok, és nem akarok itt megsavanyodni, úgyhogy bökje ki, miért tette, és akkor végre elmehet ön is, és én is.

- De szeret...

- Nem érti?? Ha még azt sem mondja, hogy nem ön volt...jobb lenne, ha menten megölné magát!
A nő arca még komorabb lett. Könnyek gyűltek a szemébe, de nem sírt. Az asztalt bámulta, amin egy kis óra ketyegett: 20:32. Elfordította a fejét, de egyre szűkösebben érezte magát. Mintha láthatatlan kezek fojtogatnák. A felügyelő ezt észrevette, és megkerülve az asztalt, letérdelt a földre, hogy a nő szemébe nézhessen.

- Ha megtudjuk, miért tette, talán kevesebb évet kap. Kérem, beszéljen! Én jót akarok magának!

- Az egész egy héttel ezelőtt kezdődött. - kezdett el beszélni az özvegy, a férfi legnagyobb meglepetésére.

- Mi történt akkor? - vetődött rá a témára, mint kutya a csontra. A nő nagy lélegzetett vett, és lassan kifújta.

- Szerettem őt - s mielőtt a felügyelő leinthette volna, tovább beszélt - Tudnia kell. Ő volt életem értelme.

- Elhiszem, csak mondja tovább!

- Nem szabad senkinek sem elmondania, amit most mesélek, különben szörnyű dolog fog történni magával! Rendben?

- Rendben!! - kezdett türelmetlenkedni a felügyelő. Magában viszont ezt mormolta: Persze, kisanyám, holnapra mindenki tudni fog róla! - Csak mondja már!!

- A férjem látta rajtam, hogy rosszul vagyok. Elküldött egy orvoshoz, aki szerinte mindent meg tud gyógyítani. Találkozásnál egy 30 dollárost csúsztatott át a doktor kezébe, és a fülébe súgott valamit, majd elment. Azok után 5 perccel végeztünk is, adott egy tablettát, de nem akart elengedni. Azt mondta, meg kell várni valamit. Nem értettem, de mivel még be kellett vásárolnom, így gyorsan hazamentem, ahogy egy idős nőtől futja. Ott találtam a férjemet egy 30 évvel fiatalabb lánnyal. Úgy gondoltam, megölöm magam, így gyorsan vettem egy adag mérget, beletöltöttem a legkedvesebb italomba, majd mikor meg akartam inni, betoppant a férjem. Hosszú ideig ígérgetett, és mondta, semmi sem volt köztük, csak kíváncsi volt a hölgy az ő könyveire. Tudja a férjem novellákat és verseket írt.

- Igen? - sürgette a nőt

- A végén minden rendbe jött. 20:32 volt, erre emlékszem, akkor ölelt meg. Meglátta az italomat, és egy kortyra megitta. Benne a mérget. Úgy megijedtem, hogy szívinfarktust kaptam rögtön, de még tudtam tárcsázni a mentők számát. Akkor megfogadtam, hogy senkinek sem mondom el ezt a történetet.

A férfi feje elnyúlt. Nem bírta abbahagyni a csodálkozást. Végül nagy levegőt vett, és kinyögte:

- És most miért mondta el mégis a történetet?

- Akkor akartam, amikor 20:32-t üt az óra. Meg mindig is szégyeltem magam...de kiderült, hogy a férjem végül is megcsalt...nem akartam bepiszkolni a nevét. - mondta még mindig halál komolyan. A felügyelő nem bírt megszólalni. A homlokát láncolta, és furcsának tartotta, hogy a nő hirtelen mindenről beszámolt.

- De...mié...miért?

- Szerettem őt. Tényleg. - váltott más szövegre a nő.

- Ne kezdje megint! Mondja el, miért pont most?

- Mit? - nézett ártatlanul a felügyelőre.

- NEM IGAZ!!! - fogta a fejét, és közben ordított - Miért csinálja ezt velem?

- Mit? Jól van, felügyelő úr? - nézett aggódva a férfira.

Aznap este senki sem tudott semmit. Azt hitték, hogy a felügyelő hazudik, és azért találta ki ezt a történetet, hogy minél hamarabb hazamehessen, ezért felfüggesztették. Ilyen eset sok volt, egészen pontosan 8. A furfangos nő mindenkit kihozott a sodrából. Végül szabadon engedték, amnéziára hivatkozva. Az özvegy pedig mára legenda lett a rendőröknél és a nyomozóknál. Még mindig nem tudják az igazat. Vajon a nyolc állításból melyik volt az igazi? Talán ő maga sem tudja. A nő azóta már meghalt, sírjára pedig ezt vésték: Maria - a halhatatlan. Hogy miért? Mert még most sem felejtették el őt...az egyedüli asszony, aki mindenkit át tudott verni. Talán még önmagát is.

Vége