"A történelem, amit a kemény iskolapadban tanulsz, csak egy irányból hagyja átlátni a történéseket. A többit a fantáziádra bízza."

Naív vagyok. Burokban nőtem fel, ez tény. Sok olyan dologról nem tudok, amit már a mostani egyidős társaim átéltek. Sok, nagyon sok fájdalmat nem éreztem még.
Talán nevetségesen ostoba, és paraszti ésszel végiglogikázott ötlet az, ami most, mint egy őszi szellő, végigsuhant az agyamon, vadul felrázva lényem értelmének a gondolatát.
Mégis fáj.
Mindig is büszke voltam a hazámra, ahová bizonyosan okkal születtem, ami a tőle telhető legjobbat nyújtotta nekem. Megajándékozott két csodálatos szülővel, irigylésreméltó génekkel, otthonnal, és boldogsággal.
Rossz érzés, mikor úgy beszélnek erről az országról, mint egy kihaló nemzettség, ahol minden protekció, saját zsebre megy, és szinte minden negatív emberi természet megtalálható. Sokan mondják, hogy ki fognak menni az országból, egy szebb helyre, és ott biztos jobb lesz, mint ebben a porfészekben. De miért is lett porfészek?
Jójó, jöttek a németek, nem a mi hibánk. Jöttem az oroszok, arról sem tehetünk. Jöttek a világháborúk, a harcok, amiatt meg végképp nem vonhatunk felelőséget. De ha nem a mi cselekedeteinknek a következményei ezek, akkor kié?
Csak mondok egy megmosolyogtató példát. Ott van a kiváló, amerikai vígjátéksorozat, a Jóbarátok, aminek én is nagy rajongója voltam régebben. Az egyik részben Joey egy mellékállást foglalt el. Parfümmintákat osztogatott, és ő volt a legprofibb. Majd felbukkant, egy ideges, sármosabb, kapósabb srác, és Joey fel akrta adni. "Úgy is dolgozókat keresnek a sajtszeletelő osztálynál" Intézi el  kínos kérdést. Ekkor az örökké jó barátja, Chandler megszólalt: "És azzal mit érsz? Hamarosan úgy is jön valaki, aki jobban szeleteli a juhsajtot, és akkor mit csinálsz?"
Ezt a kérdést szegezném fel ezeknek a nagyszájúaknak is, akik eddig nem fogták fel a sorok között a rejtett gúnyt.
Könnyebb elmenekülni egy jobb helyre, ez tény. És mi lesz, ha a szomszéd fűje mégsem olyan zöld?
Én azt mondom, hatalommal, egyetértésben, és küzdlemmel, vér nélkül létre lehetne olyan országot hozni, amire minden magyar polgár büszke lehet.
Ahol nem az az általános vasárnapi ebéd témája, hogy megint szidjuk a cigányokat, vagy hogy sajnáltassuk magunkt, mert a nyakunkon a gazdsági válság.
Japán, az amerikai bombázás után összefogott, és egy olyan országot hozott létre, kemén munkával, amire mindig is büszke lehet. Ha nekik sikerült, nekünk miért ne menne?
Ha a politikusok nem kurvásodnának el, és lenne eg oylan központi hatalom, aki szigorral ugyan, de igazságos törvényekkel újból felvirágoztathatná a mi kis porfészekünket?

Ez már csak rajtunk múlik. Én itt, és most, szentül megfogadom, hogy meghallgatva az érveléseket, a javaslatokat, az óvó szándékot, megpróbálom felépíteni a saját kis kártyaváramat, ami, ki tudja, lehet, hogy új fejezetet nyit a történelemkönyvekben. Hiszen minden hatalmasnak kikiáltott történés egy apró lépéssel kezdődik.
Miért ne lehetnék én az a lépés?

2009.01.08.