Zuhany

Az ajtó kinyílt, és egy árny esett be a kicsiny helyiségbe, majd becsukta maga után, és a falnak támaszkodott, miközben könnyes pillantása a szemben lévő falra tévedett. Kezeit ökölbe szorította, fogai csikorogtak, miközben kintről hangos ordításokat lehetett hallani. A lány nagyokat lélegzett, majd kibújt a puha és meleg pulcsiból. A tükörhöz ment, és onnan kémlelte magát, azt a törékeny testet, ami hirtelen meg-megrázkódott, libabőrös lett, de nem a hideg miatt, bár a kis szobában nemigen fűtöttek télen. Még lejjebb vetkőzött, és már csak a hosszú, göndör barna haja takarta el selymes bőrét. Még mindig a nagy, rideg tükröt bámulta, benne a saját hasonmását. Néhol kék-zöld foltok tarkították hófehér testét, amiket most óvatosan megérintett. Egyenletes mozgással a kádhoz lépett, és hagyta, ahogy a forró víz átáztassa a testét. Fájt, égetett, de ez szinte semmi volt a lelki sérelmeihez képest. A habok szelíden nyaldosták a lány térdét, és a kezét, miközben az elnyúlva csak az előtte lévő úszógyertya pislákoló fényét nézte, mintha csodálatos jelentéssel bírna. A haját direkt nem kötötte fel- hagyta, hogy a hullámos tincsek szelíden a vállára csapódjanak. Egy halk sóhajjal lentebb tolta magát, úgy, hogy a víz ellepje a fejét is, csak az arca érintkezzen a hideg és nyirkos levegővel. Hiába volt a helyiségben 40 fok, és fojtogató páratartalom, ő mégis hűvösnek érezte. Mikor lassan a felszínre tört, meglátott egy régi, poros játékot a kád melletti kis dobozban. Kivette a tárgyat, és hosszú ideig csak az létezett számára. eszébe jutottak a régi emlékek, amikor vadul játszott, semmivel se törődve, és nem ismerte az élet néhai sötét oldalát. Ismét összeszorult a szíve, de gyorsan letörölte könnyeit. Végtére is nem lehet gyerekes, nem sírhat ilyenkor. Szinte erőltetett mozdulatokkal ült fel, és a samponjáért nyúlt. Körülötte a habok táncot jártak, így eltakarva a szemérmes lány csupasz testét. Egyenletesen végigmasszírozta a fejbőrkímélő habot a haján, hogy egyik vizes, hóbortos szál se maradjon ki. Mikor ezzel a művelettel végzett, ismét hátradőlt, és a kinti zajokat leste. Szinte teljesen elhalkultak, pár madár hívogatta a szürkületet, de ezeket kivéve teljesen kihalt volt minden. Ismét teljesen elmerült a habokkal tarkított vízben, hogy lemossa a vegyszerrel dúsított löttyöt a hajáról. A tincsei erőtlenek, szálkásak voltak, és az egész hajkorona úgy festett, mint a felduzzadt szemű gazdája: rémesen. Mikor ezt megpillantotta a tükörben a lány, eszeveszett tempóban a balzsamért kapkodott, ami ennek következtében leesett a márványpadlóra, és szétfolyt a tartalma. A lány egy indulatos ötlettel vezérelve felkapta a tubust, és a haját végigsimította a ragacsos padlón. Felállt, majd az egyik szekrényen sorakozó százas papírzsebkendőhöz ment, vizes és habos testtel, boszorkányfrizurával. A kiömlött balzsamot felhígította egy kis vízzel, és gyorsan feltörölte a tartalmát. A márvány hálásan csillogott, amint a lány egy halvány mosollyal visszatért a hívogatóan meleg kádba, és onnan nézte csodálatos remekművét. Végül felállt, és lezuhanyozott, hogy lehetőleg a legtöbb irritáló szennyeződés lejöjjön a bőréről és a hajáról, hogy végre az nyugodtan ragyoghasson. Egy meleg, puha törölközőbe csavarta be magát, majd ismét belenézett a tükörbe. A vizes tincsei belecsapódtak az arcába, de már nem remegett, és nem is tűnt olyan elesettnek. Bátorítóan magára mosolygott, és valahogy mintha a víz kiszívta volna az össze rossz, pesszimista érzését, és új energiával töltötte fel. Tetőtől-talpig bekente magát pihentető krémmel, majd kilépett az álomvilágból a kegyetlen valóságba. Nagy levegőt vett, és egyenesen a szobája felé ment, nehogy beleütközzön bárkibe is. Persze ez elkerülhetetlen volt, mert az apja már ott várta az ajtóban.
 - Ugye, nem is volt rossz egy kis zuhany? Miért kell emiatt mindig családi botrányt kreálnod? - kérdezte epésen, miközben ellökte magát a faltól, és a lánya elé lépett.
 - Nem, nem volt rossz, apa. - felelte lehajtott fejjel a lány, és elsuhant a férfi mellett, mint a halál, olyan nesztelenül és gyorsan.
 - Öltözz fel, és kopogj a szobámnál. Várni foglak. Anyádnak egy szót se. - felelte sokkal kimértebben, szigorúbban, majd meg sem várva a választ, elindult a lépcsőn. A lány a szobája közepén állt, a tükör előtt, onnan nézte magát, azt a testet, ami olyan ártatlanul festett, mégis, megannyi borzalmat állt már ki.
És mégis ez a különösen árny, aki napról-napra megfürdött, majd levonult a mostohaapja szobájába, rendíthetetlenül állt, figyelve a világ mozzanatát, bánatát, örömeit, ami oly távol állt tőle, mégis úgy tett, mintha átérezné, és tudná, mit jelent ez a szó: család.
 - Vajon nagyon furcsa, hogy nem szeretek mostanában fürödni? - veszi fel az apjától kapott fehérneműt, és lesétál a szülők hálószobájához.
 - Gyere be. - szólalt meg a férfi a halk kopogást hallván - Már vártalak, mi tartott ennyi ideig? Csukd be magad mögött az ajtót. - a lány pár pillanatig tétovázott, majd, mint mindig este, halkan belépett a sötét helyiségbe, és magára csukta a nagy, aranybarna, díszes motívumokkal díszített ajtót, ahonnan egy hang sem szűrődik ki.