– Mi történt? - a legszörnyűbb gondolatok környékeztek meg.

– Semmi baj kicsim, a baba jól van, anya is, csak.....

– Csak mi??

– Meg kell műteniük.

– Anyát? Császármetszés?

– Igen.

– Ott lehetek? - néztem könyörgően apára, aki először megdöbbent, majd szigorú arccal közölte:

– Sajnos nem. Kint kell maradnod. - egyre jobban elfogott az az érzés, amit a kék hajú lánynál éreztem. Tétlenség, félelem, izgatottság, bánat, idegesség. A gyomrom felkavarodott, nem tudtam, hogy mit csináljak.

– Be akarok menni! - döntöttem el – Be kell mennem! Segítenem kell anyának és Amynek, meg kell őt mentenem!!

– Nem neked kell megmentened, hanem az orvosoknak! - győzködött apa, de csak azt érte el, hogy még jobban próbálkozzak

– Valamit tennem kell! Segítenem kell nekik!

– Tudom, hogy milyen érzés, amikor nem tudsz semmit se csinálni, de most azzal segíthetsz nekik, ha itt maradsz. - ült le mellém. A fejemet az ölébe tettem, ő meg gyengéden simogatta a hajamat. Lassan elaludtam. Álmomban ott voltam anya mellett, vigyáztam rá, drukkoltam neki. Sikerült a műtét, és amikor anyához vitték a kisbabát, teljesen megrökönyödtem. Pici, pelyhes kék haja volt! Erre fel is ébredtem. Apa már nem volt sehol, csak a reggeli fények táncoltak a fehér helyiségben, mint az angyalok. Gyorsan felpattantam és egyenesen ahhoz a szobához mentem, ahol anya feküdt. Ő már nem volt ott. Ijedten néztem körül, a lábamból kiment az erő.

– Kicsim, mit keresel ott? - hallottam meg apa hangját – Anyát átszállították egy másik szobába!

– Jaj apa! - ugrottam rá – Sikerült a műtét?

– Igen, gondold el, anya a közepénél már fel akarta adni, de akkor mintha valaki erőt adott volna neki. A te nevedet kántálta, biztosan téged képzelt oda. - nem igazán értettem, hogy mit mond apa, de annak viszont örültem, hogy mind a ketten épségben vannak.
Amikor beléptem az ajtón, ismét kiment a lábamból az erő. A kishúgom fején kis pelyhes kék haj volt!
Véletlen egybeesésnek nyugtáztam el ezt a történetet. Egészen addig, amíg iskolában megláttam azt a virágot, amit az álmomban lévő lány nyújtott át nekem. Tudtam, hogy baj van, egyszerűen megéreztem. Nem is vártam meg a tanítás végét, tudtam, hogy bajban van a kistesóm. Az egész utat végig rohantam, nem is érdekelt, hogy ellógtam a suliból. Kinyitottam a házat, és hirtelen, mintha az álmomban szereplő lányt láttam volna. Beszaladtam a gyerekszobába, és láttam, ahogy Amy fuldoklik. Bekapta az egyik játékát, és az megakadt a torkán. Nem is gondolkodtam, azonnal megfogtam a hónalja alatt, és elkezdtem felfelé tologatni, közben finomat vertem a hátát, amíg ki nem öklendezte szegény a babája kezét. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, s lassan térdre rogytam. Remegve tartottam Amyt, aki vígan kapálózott. Akkor lépett be anya. Kiderült, hogy a postára ment el, de ha nem jöttem volna haza, a testvérem biztosan meghal. Azon az éjszakán ismét láttam a kékhajú lányt, ahogy a virágot átadja.

– Köszönöm! - mosolygott – Vigyázz rám mindig!
Ezzel az éjszakával befejeződtek ezek az álmok, soha többé nem láttam őket. Amy gyorsan cseperedett, és egy tündéri lány lett belőle, kék hajjal, kék szemekkel, és ha szülinapom vagy névnapom volt, mindig azzal a virággal köszöntött, amit már jól ismertem.