- Nos, itt van a suli mutatott a nagy épületre Amy. Gyere, Poppy biztos már vár minket!

- És...Lucy?

- Ja, ő mindig becsengetés után szokott befutni...

- Aha, értem. Én is. - vigyorodott el

- Te jártál suliba?

- Naná, nyolc évig, de utána robbant ki a forradalom a mosoly lehervadt az arcáról

- Mi a baj?

- Semmi. Régi emlékek.

- Oké Gyere, ott van az osztálytermünk! - jegelte a témát Amy. Érezte, hogy a fiúal valami baj van, de nem szólt. Tudta, hogy úgysem kapna választ.
Amikor az osztályterembe beléptek, mindenki abbahagyta a beszédet. Meglepett arccal nézték őket.

- Amy, ő a barátod? - kérdezte az egyik barátnője

- Á, nem, hogy is mondjam... ő egy cserediák! - makogott „- Nyugodj le Amy!” - nyugtatgatta magát. Mindenkin egy elégedett sóhaj futott végig. A lányok jól megnézték maguknak a helyes fiút, a srácok meg irigyelve nézték. A csöndet a csengő törte meg. Poppy odament a két barátjához.

- Sziasztok. Látom, máris rengeteg irigyet szereztél magadnak vigyorodott el

- Nagyszerű. - sóhajtotta

- Bírod a reflektorfényt? - rázta meg aranyszőke haját a lány. Ő volt a legközkedveltebb a fiúk körében. Igaz, még elsős volt, de sok harmadikos lánynál is túltett a szerelmi tábora. Egy harmadikos fiú is belé esett. Ő volt Dominik, aki a legvagányabbnak képzelte magát az egész iskolában. Viszont amikor meglátta Poppyt és Axelt együtt, elöntötte a féltékenység. Bosszút esküdött.
Úgy becsengetés után 5 perccel berontott Lucy holtsápadtan

- Hülye David! Nem lehetne kikapcsolni a kispisiset?!? - lihegte magyarázatképpen az osztálynak

- Sajnos én sem tudom a módját... - nevetett egy fiú

- Azt gondoltam. - majd odament Amyékhoz David eltökítette az ébresztőórám! Oh, látom, az idegesítő fiú is megérkezett.

- AXEL a nevem!

- Nyugi, csak idegesíteni akar! - mosolygott rá Poppy

- Igen rájöttem. - mielőtt Lucy átvehette volna a cipőjét, bejött a tanár. Ezt viszont ő nem vette észre, és ráérősen vette le a kabátját

- Ajaj, sietnem kell, mert ha Sólyomképű meglátja, hogy megint elkéstem.... De könnyű neki! Nem neki kell együtt élnie Daviddal!

- A kisöcsidről beszélsz, Lucy? - szólította meg a tanárnő

- A francba.... - fordult hátra lassan gondolom nem kell mondanom, hogy nem késtem el.... - a fiúk mosolyogni kezdtek, de Lucy mérges pillanttásaitól letörlődött a vigyor az arcukról.

- Miért nem tudsz időben bejönni? - sóhajtott a tanárnő

- Valahogy sehogy sem sikerül...meg akkor nem lenne ilyen színem! - mutatott a falfehér arcára

- Úgy néz ki, mint egy hulla! - nevetett fel az egyik lány

- Mindjárt te leszel hulla, ha nem fogod be!

- Lucy!

- Igen?

- Úgy nem beszélünk! - morogta a tanárnő

- Hogy?

- Úgy, ahogy te beszéltél!

- Oké akkor én ne beszéljek? - az osztály nem bírta tovább, kibuggyant belőlük a nevetés. Axel ámulva nézte a lányt. Szóval nem csak őt tüntette ki ezzel a stílussal.

- Hozd ki az ellenőrződet, fiam!

- Lucy vagyok, és még elkérte az ellenőrzőm tegnap a tanárnő... - a legtöbb tanár kiborult volna, de ez a nő már megszokta Lucy egyáltalán nem kedves modorát. Viszont ezt nem hagyhatta annyiba. Megígérte magának, hogy megneveli a lányt, bármibe is kerül. Szerette Lucyt, mert minden órára készült, tudott mindent, csak a beszólásaival rontott a jegyén.

- Nem emlékszel, mit mondtak a szüleid, ha még egyszer panaszt emelek rád?

- Sajnos azt nem lehet elfelejteni.

- Azt, hogy kiveszik a számítógépedet! Ezt akarod?

- Nem.

- Akkor szégyelld magad, és ülj le gyorsan a helyedre!

- Sajnálom, de nem tudok, mivel kinőtt itt egy pióca! - mutatva Axelre

- Ő ki?

- Axel. A neve Axel. - mondta gyorsan Amy Cserediák.

- Oh,értem.
Az irodalomóra azzal telt, hogy Axeltől kérdezgettek. A fiúk próbáltak gúnyos megjegyzéseket tenni rá, de ő mind kikerülte egy jó és poénos válasszal.

- Nicsak!-vigyorgott Lucy

A matekóra úgy zajlott, mint a többi. Először úgy tűnt, mintha a tanárt érdekelte volna Axel, de az óra közepén stílust váltott.

- Axel, gyere ki a táblához, és mondd el, hogy oldanád meg ezt a feladatot, hogyha X=Y^{4 X*X-X3=Y*X-X, Ja,} és gyere ki te is, Lucy! Segíts Alexnek!
- Axel. - javította ki a fi

- Nem mindegy? - Axel majdnem azt mondta, hogy nem, de előtte Lucy egy jókorát rúgott a fiú sípcsontjába, így elment a kedve az egésztől.
Ott álltak mind a ketten, Axel törte a fejét, még Lucy szó szerint unatkozott. Egyszer csak a fiú egy hatalmasat kiáltott.

- Megvan! Ha x- y....(nem untatlak)
Így sikerült megcsinálnia a példát. Ezt a tanár tátott szájjal nézte. Mire végzett, pont kicsengettek.

- Rendben, a helyedre mehetsz, te viszont, Lucy, kapsz egy egyest, mert nem dolgoztál, gratulálok!

- Láttátok, hogy mit csinált? - duzzogott Lucy Kivagyok már ettől a hülye pasitól, de most komolyan!

- Sajnálom nevetett kedvesen a barátnőjére Poppy – És te honnan tudtad a matekot?

- Tanultam.

- Korrepetálhatnád Lucyt is! - nevetett Amy

- Inkább a matektanárt kéne eltenni láb alól vigyorgott Lucy Axel, te ilyet válalsz?

- Inkábbb nem mentegetőzött – Milyen óra lesz?

- Informatika. - hadarta Amy, ekkor viszont meglátta Petert Te jó ég!! Most mit csináljak?

- Beszélj vele!

- És miről?

- Hm... ha jól hallottam, imádja a számítógépes játékokat. - gondolkozott Poppy

- Értem! Valami bíztatót tudnátok mondani?

- Az élet rövid! - nevetett fel Lucy Úgyhogy élvezd!

- Kösz - s el is indult a fiú irányába

- Azt mondta, hogy informatika lesz, ugye? Na, az nagyszerű! - vigyorgott Axel Szünetben be lehet menni a terembe?

- Igen, gyere! - ezzel karon fogta Poppy. Az informatikaterem eléggé előnytelenül volt berendezve. Aki a második sorban ült, azt már nem látta a tanár,így nyugodtan internetezhetett. Amy, Lucy és Poppy az utolsó sorban ültek, mellettük már nem volt senki, így Axelnek is jutott gép. Gyorsan leült, és bekapcsolta az internetet. A két lány elhűlve nézte, ahogy villámgyorsan nyomogatja a billentyűgombokat.

- Ahonnan jöttél, ott nincs számítógép? - kérdezte valaki gúnyosan. Dominik volt az.

- Van, de ha megbocsáltasz, most keresnem kell valamit. - még meg sem fordult. A fiú ezzel nagyon felidegesítette. Megfogta Axel vállát és hátranyomta. Arra számított, hogy a fiú így hátra esik, de nem történt semmi. Axel még meg sem érezte.

- Hát te miért vagy az elsősöknél, amikor harmadikos vagy? Talán megbuktál?

- Nem, de én csak egy cserediák vagyok, ide osztottak be.

- Még szerencséd. Ha az én osztályomba kerültél volna, már halott lennél!

- Oh, igazán? - nézett hátra most már, ahol Dominik gúnyos, fekete szemeivel nézhetett farkasszemet

- Mi van, beijedtél?

- Még dolgom van, nincs időm veled foglalkozni. - ezzel visszafordult a számítógéphez, és a lányokhoz kezdett el beszélni – Ez a lány itt él, ebben az országban, nem tud a képességeiről...

- Miről beszélsz, pihentagyú?

- Domy! Nem látod, hogy dolgunk van? Húzd el a csíkot! - Poppy egyre idegesebb lett

- Rendben, de ezért még számolunk! - vicsorgott Axelre, és kiment a teremből. Ekkor lépett be Amy.

- Na, mi volt? - kérdezte Poppy

- Ohhhhh.... beszélgettünk, majd meghívott egy fagyira!! - mosolygott

- Egyértelműen randi! - kacsintott rá Lucy. Ekkor még egy lány toppant be a terembe. Mandy.

- Oh, sziasztok, vesztesek!Gondoljátok el, Peter lesz a párom a tesiórán! - vigyorgott Amyre, hiszen tudta, hogy mennyire szereti a fiút

- Sajnálom, de hülye kis fattyúkkal nem beszélünk! - tolta el Lucy a lányt

- Akkor hogyhogy beszélsz Poppyval?

- Mi itt a kérdés?

- Annyira béna beszólásaid vannak, Lucy, hogy az már fáj!

- Nagyszerű. Ennek örülök! - Lucy kijelentésétől még Axel is felnevett. Akkor vette észre a láy.

- Ki ez a fiú?

- Cserediák.

- Úgy látszik, rossz társaságba keveredett...

- Igen, éppen a te bandádból szabadítottuk ki. - ezt már Poppy mondta feltüzelve Most pedig menj a helyedre, amin az álll, hogy szamár.

- Az én tanítványom! - húzta ki magát Lucy. Ezen mindenki elvigyorodott, kivéve Mandy. A lánynak rövid, tépett szőke haja volt, és sötétbarna szeme. Egy világos, virágos topp volt rajta, meg egy térdig érő farmernadrág. Ő a második legdivatosabb lány a suliban.
Axel a szünetben végig internetezett, de nem talált megfelelő honlapot.

- A következő óra tesi!
A lányok, amikor bementek, Dominikra és Axelra lettek figyelmesek

- Most visszakapod! - hangoztatta Dominik

- Mit?

- Mindent!

- Mi mindent?

- Poppy csakis az enyém! - az arca már egyátalán nem hasonlított önmagára.

- Ja, szóval ez a gond... - mosolyodott el Nem gondolod, hogy ezt neki kell eldöntenie?

- De ha elintézlek....

- Az a nagy helyzet, hogy nem fogsz elintézni. Nem harcolok.

- Feketeöves vagyok, ha nem tudnád, és úgy lenyomlak.... miért nem harcolsz?

- Úgyis vesztenél!

- Csak azt hiszed!

- Van fontosabb dolgom ennél, és ha csak Poppyért akarsz megküzdeni, az meg hülyeség. Nem az erő dönti el ezt, sajnálom.

- Ne oszd az észt, barátocskám! Engem még senki sem győzött le! - a tesiterem elég tágas volt, bár most kicsinek látszódott, hiszen tele volt pakolva mindenféle felszereléssel: paddal, szőnyeggel, szekrénnyel, bordásfallal, kötéllel. Dominik egy hosszú majorettbotot szorongatott, azzal támadott rá Axelre. Ő viszont kecsesen felugrott az egyik szekrényre, onnan a gyűrűre, és egy jól irányzott rúgással kiröpítette Dominik kezéből a botot.

- Én megmondtam! - vigyorgott elégedetten

- Látod, Poppy, érted volt a csata! - nevetett Amy

- Ja, pörsze. - sóhajtott. Nem is kellett tagadnia. Beleszeretett Axelbe. Ő olyan más volt, nem olyan, mint a többi iskolás fiú.
Mire kicsengettek, Axelt már nem látták sehol.

- Hova a csudába tűnhetett? - vakarta meg a fejét Lucy

- Talán már bement a földrajzterembe!

- Honnan tudnád hogy hol van?

- Hátha ott van! Menjünk! - de Axel nem volt ott.

- Francba! Becsengettek! Hol lehet?

- Remélem nincs semmi baja... - aggódott Poppy Mi van, ha visszament az országába? Ha elkapják...

- Nyugi, nem lesz! - bíztatta a barátnőjét Amy, bár ő sem hitt benne