-A francba! Nem sikerült. – hajtottam le a fejem. Majdnem két napja ülök a számítógép előtt. Úgy látszik, kijöttem a szakmából. Lassan ránéztem Roksy-ra.

-Nem sikerült. – mondtam még hangosabban, hogy vegye a célzást.

-Ezek szerint nem fogja megcsinálni?

-Nem – sóhajtottam

-Tudja, mit ígért.

-Igen. Azt, hogy a fiúknak fog dobni. De ugye védekezhetek?

-Ha elbír ennyi emberrel, hát rajta. – höhö. Nem ismer engem. Nagy mázli. Ezeket a tuskókat még hétéves koromban is el tudtam volna kalapálni.
Lassan elindultam a fiúk irányába.

-Nos, ki akar az első áldozatom lenni? Ja, egyébként csak azért jöttem, hogy hátha ezt ki tudjátok bontani. – dobtam oda Roksy-nak. A pasi megnézte, majd szúrós szemmel rám meredt.

-Honnan szedted ezt le?

-Nem mindegy? Tudtok segíteni nekem?

-Hé, Roksy, nehogy megtedd! Most a miénk a csaj! - kiáltotta az egyik beindult pasi

-Oh, tényleg? – ezzel akkorát rúgtam a férfi oldalába, hogy elrepült, mint egy kismadár. – Nos, ki akar engem??? – néztem rájuk kihívóan

-Anyád. – szólt be nekem fájdalmasan a buzi

-Igen, mi van vele? – kérdeztem angyali mosollyal. Ez olyan volt, mintha azt írnám ki magamra: Vigyázz, a tündér harap!

-Lintia? – nézett rám Roksy – Tudod egyátalán, hogy ez mi?

-Dehogy – fintorogtam egyet – Szerinted miért jöttem el hozzátok halált nem megvető bátorsággal… ill. halált megvető bátorsággal?!?

-Nos ez a „Fény Gyermeke” leírása.

-Nos, ezzel sokat mondtál. Egy gyerek töltette le velem.

-A „Fény Gyermeke” hordozza magába azt az erőt, ami a világ egyensúlyát védi. Talán aki letöltette veled, az… és te mióta engedelmeskedsz valakinek?

-Hosszú. De akkor megnézzük vagy sem??

-Hé, és velem mi lesz? – jajdult fel az, akibe belerúgtam – Hívjátok a mentőmet, egy bordám eltört!