|
Az első rész
Sibill 2007.06.20. 16:47
 Amely, vajon hogy találkozhatott az élő koporsóval?Most megtudod!
A vállig érő barna haja meglibbent a szélben. Szintén barna szeméből nem a harag sugárzott,hanem az elégedettség. Elvigyorodott. Irtó gyors volt. Embert még nem láttam így szökkenni. De hála az égnek el tudtam ugrani előle. Ránéztem az órára, és láttam, hogy mindjárt éjfél. Anyáéknak azt ígértem, hogy éjfél előtt otthon leszek. Biztos fent vannak még, és az órájukat nézik. Már kiskorom óta úgy neveltek, hogy pontos legyek, így nem késhettem egy percet sem, különben nekem kampec!
Ránéztem az alakra. Valahogy nem átlagos tolvajnak nézett ki. És ez nagyon nyugtalanított.
– Mit akarsz? - böktem ki végül. Azon az útszakaszon nem volt lámpa, így nehezen vettem ki az arcvonásait. Ha esetleg elkések, akkor választhatom a letolást, és a szobafogságot, vagy elmondom nekik, hogy mi történt, és egy életen át nem fognak kiengedni. Igen, elsőnek mentem fel a városba egyedül, a nővérem nélkül. És pont most kellett egy rablónak megtámadnia! Nagyszerű! Az utcánk sarkában vagyok, egy köpésre( 20 méteres köpésre gondoltam) hazulról.
Megint elmosolyodott. Röhögött rajtam! És akkor a szája szegletében megcsillant valami. Elkerekedett szemmel néztem,és összpontosítottam, hátha meglátom az a fénylő micsodát. Talán a nyála....fujj! De nem! Jól láttam! Az egy hosszúra nőtt... szemfog volt! Vészjóslóan csillogott. Ekkor azt hittem, álmodok. És azt is kívántam. Az egyik kezem a kabátzsebemben volt, mivel ott egy paprika-spray-t tartottam, hogy az ilyen alkalmakkor hasznát vegyem. De most tudtam, egy vámpírral szemben semmi esélyem.
A hűvös fuvallat a hajammal játszott. A pánik átjárta az egész testemet, és dideregni kezdtem. Eddig az volt a bajom, hogy minél hamarabb hazamenjek, most meg az életemet féltettem. A vámpír megérezte az érzéseimet, és még jobban elvigyorodott. A szemében már semmi emberit nem láttam. Tudtam, semmi esélyem. Ha most elfutok, utolér se perc alatt. Viszont ha itt maradok... akkor is ugyanaz vár rám. A spray-t görcsösen szorongattam.
A vámpír egyre közelebb jött. Én meg hátrább léptem, míg bele nem ütköztem a kerítésbe. Sarokba lettem szorítva.
Rengeteg vámpíros könyvet olvastam már. De még az álmomban sem gondoltam volna, hogy élőben találkozok velük. De most épp farkasszemet nézek az egyik példányukkal,aki az én véremre szomjazik. Nagyszerű!
A vámpír egyre közelebb került hozzám. Most kezdtem ragaszkodni az életemhez. Túlságosan megszerettem, még annyi minden várna rám! Miért ÉN? Miért MOST? A kezemet magam elé tartottam.
– Állj! Ne gyere közelebb! Kereszt van nálam, és nem félek használni! - jó színész vagyok, még nem mondtam? A lényeg az, hogy bevette. Hirtelen megállt.
– Ha tényleg van nálad, akkor mutasd! Meg úgy sem érsz el vele semmit, maximum megéget, mikor kiszívom a véred. - te jó ég!
– Vigyázz, sikítani fogok!
– És mit érsz vele? Amelyik ember meg olyan hülye, hogy kijöjjön, annak is kiszívom a vérét. - a francba, ez tényleg nem tréfál!
– De ha meghallja egy vámpírvadász, akkor....
– Akkor megölöm! Nincs olyan ember, aki meg tudna állítani! Én vagyok a legnagyobb vámpír! Örülhetsz, hogy megtisztellek téged.
– Kösz, de inkább mást tisztelj! - tisztára, mint egy könyvben. Vagy egy rémálomban.
– EZ MEGTISZTELTETÉS SZÁMODRA, EMBER! - üvöltötte, és még közelebb lépett – Van utolsó kívánságod? - erkölcsös vámpír? Na ne!
– Ha már így megkérdezted.... - húzzuk az időt. Hátha valaki meghallotta az üvöltést! Hátha! - ...talán ne ölj meg, de ezt gondolom nem teljesíted....
– Ismerős a szagod. - lépett közelebb hozzám. Már csak 20 centi volt közöttünk
– Mi?
– Már vámpír vagy? - a nyelvemmel megérintettem a szemfogamat. Hegyes. De....
– Nem, csak A vércsoportú ember vagyok, akinek a foga hegyesebb.
– Akkor biztos vámpírvadász volt az egyik ősöd! Valld csak be!
– FIGYELJ! - üvöltöttem rá – VÁMPÍROKAT EDDIG CSAK MOZIBAN LÁTTAM, MEG KÖNYVEKBEN OLVASTAM, ÚGYHOGY... - itt levettem egy kicsit a hangomból. Nem árt nem elfelejteni, hogy egy vámpírral kiabálok. - úgyhogy nem hiszem.
– Megbánod még, hogy üvöltözni kezdtél velem! - hehe. még nem hallott istenigazából üvölteni. És van egy olyan érzésem, hogy nem is fog.
– Nem én kezdtem, én csak folytattam... - úgyis meghalok. Akkor meg legalább had élvezzem ki az utolsó perceimet.
– MICSODA???? - olyan lett a feje, mint egy pulykáé, és legszívesebben nevettem volna. Eszembe jutott; most már úgyis mindegy, hát elröhögtem magam, kiadva a félelmet és a szomorúságot. A vámpír viszont képen vágott. Elsőnek teljesen megrökönyödtem. Ilyenkor mindig bőgtem volna, de most nem azt tettem. Ránéztem a vámpírra. Ő megfogta a hajam, és a fejemet oldalra döntötte. Feljajdultam. Úgy látszik, itt a vég...
– Hé, először el kéne kábítanod, nem? - néztem rá fájdalmas arccal
– Igen, de te megérdemled a fájdalmat!
– Ne! - na, most megbántam az előbbi tetteimet. De most már úgyis mindegy. Lehunytam a szememet, és vártam a halált. Viszont aki feljajdult az nem én voltam, hanem a vámpír. Kinyitottam a szemem, és láttam, ahogy a vérszívó elfüstöl (mármint nem elszalad, hanem elpárolog). Viszont ez csak a jobb karjára vonatkozott, amivel fogta a hajam. Ő elengedett, és hátra fordult. A vámpír válla felett kinéztem, és még egy pasit láttam meg.
– Ki vagy te? - kérdezte a vértszopó
– Ha a nevemet akarod megtudni, úgy illik, hogy előtte felajánlod a tiédet.
– Hogy merted levágni a karom?!?
– Miért nem mertem volna? - a pasi hangja nyugodtnak tűnt. Annyira örültem, hogy megmentett!
– Én vagyok Joshu Kumaba. A legnagyobb és legidősebb vámpír, aki él ezen a földön! - a férfi felsóhajtott
– Csak tudnám, miért mondja mindenki ezt? - a vámpírnak most már tényleg felforrt az agyvize. Rárontott az idegenre, de az elugrott előle. Kihúzta a kardját, és egy suhintással megölte a vérszívót. Majd rám nézett. Abban a pillanatban egy akkorát ordítottam, hogy még visszhangzott is. Majd az idegenre néztem.
– Bocs, de ez már nagyon kikívánkozott belőlem. - mosolyodtam el zavartan. Ő visszamosolygott. Csak most tudtam normálisan végignézni rajta. A vállig érő fekete haja megingott a szélben. A szintén fekete szeme megnyugtatott. A fején egy nagy piros kalap volt, és egy piros kabátot hordott, ami leért a lábáig. Magasabb volt nálam jóval, körübelül két méter lehetett.
– Most már jól vagy? - kérdezte kedvesen
– Igen – mentem közelebb hozzá, majd ránéztem az órára. - Te jó ég, már fél egy van! Pokolba az összes vámpírral! - majd rá néztem – Nagyon szépen köszönöm, nem is tudom, hogy háláljam meg! - néztem a szemébe
– Semmiség – elmosolyodott. Riadtan eszméltem fel, amikor megláttam a vámpírfogait. Ő biztosan megérezte a nyugtalanságom, így megszólalt – Nem fogsz elkésni?
– Már elkéstem. Jaj, tényleg! - erre hátat fordítottam a megmentőmnek, és futottam haza, amilyen gyorsan csak bírtam. Nem mertem megfordulni, féltem, hogy ő is meg akar ölni. Viszont nem bírtam tovább, hátrapislogtam, de ő már nem volt ott.
Gyorsan becsuktam magam mögött az ajtót. Megpróbáltam észrevehetetlenül felmenni a szobámba, de az utamat elállta apa. Láttam, hogy nagyon mérges rám.
– Hányra beszéltük meg? - kérdezte dühösen
– Éjfélre, de nem tudtam taxit fogni, így...
– Így egyedül átvágtál a sötét utcákon?!? -igaza volt. Ha tudtam volna egy taxit fogni, akkor nem történt volna meg velem ez az egész.
– De, csak így ott kellett maradnunk egy fél órát, mivel elment az összes taxi. - hajtottam le a fejem. Szencsére elhitték, hogy taxival jöttem, így gyorsan felszaladtam a szobámba és átöltöztem. Azonnal átrohantam a nővérem szobájába.
– Szia. Hogy érezted magad? - kérdezte ő kedvesen. A számítógép előtt ült, és éppen elköszönt a barátnőjétől.
– Valamit el kell mondanom! Ígérd meg, hogy elhiszed nekem!
– Miről van szó?
– Nem tudtam taxit fogni, így egyedül jöttem haza, viszont az utcánk előtt megtámadtak. És nem is akárki! - szinte nem kaptam levegőt. A testvérem nyugodtan hallgatta végig.
– Azért levegőt is vegyél -nyugtatott.
– Vámpír!
– Mi? - rám nézett
– Egy vámpír támadott meg...el is mondta a nevét... valami Josh...nem! Joshu Kudara vagy mi....Kumaba azt hiszem,de nagyon féltem! Majdnem kiszívta a vérem, de akkor egy rejtélyes pasi megmentett, és kiderült, hogy ő is vámpír!
– Joshu Ku...
– Kumaba. - láttam ,hogy nem hisz nekem. A kétségbeeséstől majdnem sírva fakadtam. - Nem hiszel nekem, igaz? - felállt, és a gép elé ült. Behozta a Google-t, és beírta a nevet: Joshua Kudara. A kereső nem talált semmit.
– Nem hiszem el. - ezzel visszamentem a szobámba. Elfelejtettem, hogy nem Joshua volt a neve, csak Joshu. Az a-t nem is én tettem hozzá, hanem a testvérem.
Reggel amikor felkeltem, csak álomnak hittem az egészet. A nővérem még nem volt fent, így nem tudtam megkérdezni, hogy beszéltem-e neki vámpírokról. Reméltem, hogy álom volt. Amikor elindultam a suliba, megálltam a saroknál. Betettem a táskámba egy kést és elcsórtam anya keresztjét is, hagymát is a szendvicsembe, meg öngyújtót raktam a zsebembe, egy mini lámpát is tettem be, és most akartam keresni egy karót is. Valami hegyes botot. Vagy egy kicsit eltúloztam volna ezt az egészet? Mindegy, nem akartam kockáztatni, ha álom is volt. Nem hiszek a véletlenekben. Így mindent bepakoltam, amit találtam és hasznát vehetem, ugyanis ma ötkor megyek haza, és ilyenkor már sötét van.
Az egész délelőtt furán telt el. Úgy éreztem, hogy más vagyok, mint a többiek. Ez egy ideig jó érzéssel töltött el, de féltem az este miatt. Az osztálytársaim is érezték, hogy valami baj van.
– Valami nem stimmel. - jegyezte meg Ani
– Mi? - kérdeztem vissza.
– Mi a baj? Valahogy nem vagy önmagad.
– Csak nem hiányzik? - mosolyogtam rá
– Ja, furcsa vagy nélküle. - ezt bóknak vettem. Gondolom ő is annak szánta
A matektanár jó fej, viszont az óra általában unalmasan szokott telni, bár pár jó viccel eloszlatja a fáradtságunkat. Most viszont a hátam közepére kívántam az összes matek egyenletet. Ezt észre is vette a tanár.
– Mi a baj, miért vagy így magad alatt? - höhö. De jó lenne most az igazat megmondani.. de hülyének néznének. - Csak nem fiú van a dologban? - az osztály fele kuncogni kezdett, de a gonosz pillantásomtól abbahagyták. Jó kislányok. De utána elmosolyodtam én is. Bárcsak fiú lenne a dologban!
Eltelt a délelőtt, és fél öt lett. Ideje hazamenni! A torkomban dobogott a szívem, ahogy leszálltam a buszról. Minden a zsebemben volt, ha kell. Viszont amikor befordultam az utcánkba, senki sem várt. Így az egész napi félelem után nem történt semmi. Elkeseredtem. Voltaképpen látni szerettem volna a megmentőmet még egyszer.
Amikor megtanultam, lementem anyához elkérni egy tollat. Ő éppen a híradót nézte. A töri tanárunk mindig azt hajtogatta, hogy sosem nézzük meg. Na, most úgy gondoltam, hogy leülök anyához.
– Jó napot kívánok, és Yugai Mari vagyok. A főbb híreink: Beomlott Ausztriában a híres Wanti barlang. Magyar sebesült nincs. Euró-kérdés; sokan nem akarnak megválni a magyar forinttól. Az internet veszélyes. Pedofília mindenfelé. Furcsa gyilkolás. Ezen a héten 5 eltűnt embert jelentettek. Az éjszaka folyamán tűntek el, viszont egy előkerült. Vajon vámpírok léteznek? - ekkor ledöbbentem. Akkor tényleg nem álom volt! Egy vámpír akart megölni! Te jó ég! Ott maradtam anyával, és végignéztem a híradót. Az utolsó témája volt a vámpíros.
– Magyarországon több, mint öt ember eltűnt, viszont egy holttest előkerült. A nyakánál felfedeztek két harapást. Vajon tényleg vámpírok voltak azok? Eddig még senki sem élte túl a vám... - itt anya kikapcsolta a tévét.
– Nem szabadna ilyeneket nézned. Tudod, milyen a média! - azzal felállt és elment. Nem, ez nem a média! Vámpírok igenis léteznek! Ezt be is bizonyítom! Csak egy karó kell! És Vámpírvadász leszek! Nem fognak elmenekülni előlem! De... egy vámpír mentett meg...most akkor ők jók vagy rosszak?
Megvártam a késő esti tudósítást, hátha megtudok többet a vámpírokról.
– Jó napot kívánok Higari Mofu vagyok. Úgy 11 órakor üldöztek egy férfit, aki valószínűség szerint vámpír. Viszont túl gyors volt, így csak a vállát tudták megsebezni.
Nem vagyok közelebb a megoldáshoz.
Másnap estefelé, amikor jöttem haza, az egyik bokorból egy kikandikáló lábra lettem figyelmes. Közelebb mentem, és megláttam a tegnapelőtti megmentőmet. A karja meg volt sebezve. Tehát ő volt az, akit üldöztek! Akkor nem álmodtam! Aludt. Nem tudtam, hogy mit tegyek. Ő vámpír. Viszont megmentett. Ekkor felébredt. Majdnem felsikoltottam, de türtőztettem magam. Fáradtan rám pislogott, majd egy hatalmasat ásított. A két szemfoga teljes egészében kilátszódott, olyannyira, hogy a hideg futkosott a hátamon.
– Te vagy? - kérdezte, és felállt, majd a karjához nyúlt és felszisszent.
– Jól vagy? El kéne látni a sebed. - ekkor jutott eszembe,hogy biztos nem evett még. Ő rám mosolygott.
– Félsz tőlem.
– Mondj okot, hogy ne féljek. - elgondolkodott
– Igaz. - nem tudtam, hogy mit tegyek. Az viszont biztos: ő megmentette az életem, én meg bekötöm a sebét.
– Várj meg itt. Hozok kötszert. - erre el is szaladtam. Gyorsan ledobtam a táskám, és felrohantam a gyógyszeres dobozért. Csak a testvérem volt otthon.
– Mi a baj? - kérdezte
– Semmi, csak el kell látnom az egyik barátomat.
– Miért nem jött ide?
– Mert nem akartam. - ezzel el is rohantam. Még azt kéne!
– Itt vagyok.- tettem le a bokor előtt a dobozt. Láttam, ahogy a járókelők néznek minket. - Fel tudsz állni? Inkább menjünk valami csendesebb helyre. - azonnal meg is bántam az előbbi kérésemet, hiszen féltem tőle. De ő rábólintott, úgyhogy a házunk mellé mentünk. Ott az egyik kerítés kintebb volt, mint a többi, tehát ott nem néztek volna a járókelők, így ki tudtam volna venni a golyót, de azt elfelejtettem, hogy a vér látványától el szoktam ájulni. - A francba! Várj! A tesóm talán tud segíteni! - ekkor már nem volt más hátra. Úgyhogy behívtam a lakásba. Tudtam, hogy a testvérem nem fog kimenni, úgyhogy mi mentünk be.
– Cristy! - szóltam fel neki – a segítséged kellene.
Amikor lejött, láttam, hogy a vámpírnak elkerekedik a szeme. Először azt hittem, hogy csak azért, mert szép.
– Ki ez? - mutatott rá Cristy
– Izé... egy ismerősöm. - nem mertem elmondani neki. Viszont éreztem, ahogy gyanúsan méregetik egymást. Amikor Cristy eltávolította a golyót, meglepődve nézett rám – Ezüst. Ezüst golyó. Ki lőtt meg?
– Nem lényeg. - farkasszemet néztek egymással.
– HAHÓ? Mi van veletek? Talán ismeritek egymást? - kérdeztem
– Hallottam már rólad. - mondta komoran a férfi. Úgy 26 év körüli lehetett. Vagyis akkor vált vámpírrá.
– Gondoltam. - még akkor sem értettem, hogy mi van.
– C, mint Cristall, ugye?
– Igen.
– He? - a férfi rám nézett.
– Nem tudod, ki ő?
– Ő a nővérem. Miért? - a pasi elvigyorodott, és kilátszódtak a szemfogai
– Vámpír! - mondta rá a nővérem,és összehúzta a szemöldökét
– Vámpírvadász! - szólalt meg mély hangon a pasi. Azt hittem, szétszedik egymást
– Mi?????? - na ne! A nővérem már tudta, hogy vannak vámpírok, de nem mondta el?
– Igen. Sajnálom, hogy nem mondtam el. - hajtotta le a fejét Cristy.
– Hö...hö...kösz, még van valami, amit tudnom kéne? - ekkor eszembe jutott a vámpír, aki megtámadott. Ő azt mondta, hogy vámpírvadász szagom van. Biztos tesóm pulcsijába mentem.
– Igen. Ismertem ezt a Joshu Kumaba-t. Őt kellett volna megölnöm.
– Ő ölte meg – mutattam rá. - hogy hívnak?
– Starg. - mosolygott
– Sarg, mint koporsó. - nézett megfejthetetlen szemmel rám Cristy
– Illik. - vigyorogtam. Gyorsan bekötöttem a sebét.
– Tehát te mentetted meg Amelyt. Megtudhatnám, hogy miért?
– Vámpír vagyok. De vámpírokat ölök. Olyan vagyok, mint te, csak vámpírba.
– Tehát a saját fajtádat ölöd. - egy vállrándítás volt a válasz.
– Igen. Az embereknek sosem szabadott volna megtudniuk, hogy élünk. Viszont van egy olyan vámpír, aki katonákat gyárt. Emberekből csinál élőholt és vámpír szolgákat.
– Tudom. Tehát te vagy az, aki fellázadt. - úgy látszott, totál elfeledkeztek rólam. Akár el tűnhettem volna.
– Igen. Így már nemcsak a Vámpírok akarnak megtalálni, hanem az emberek is.
– De te is embereket ölsz, igaz? - elvigyorodott.
– Igen.
– Ajjaj! - szóltam közbe
– Mi van?
– Megjöttek apáék!
– Gyorsan! Kifele!
– Nem megy, már meglátnának!
– Akkor fel! - utasított minket Cristy. Gyorsan a szobájába rejtettük a hullát.
– Sziasztok, gyerekek!
– Sziasztok! - mondtuk kórusban, majd visszamentünk a szobába
– Most mit csináljunk vele? - ekkor meghallottam anya lépteit
– Jön anya!
– Francba!hova dughatjuk el? Túl nagy vagy! - Starg elmosolyodott – itt ilyet ne! - figyelmeztette a nővérem Fogak nuku! Fel a szekrényemre! - Pont akkor nyitott be anya. A félelemtől megkövülten álltunk, attól tartván, hogy meglátja a vámpír.. De addigra szerencsére Starg már felugrott a szekrény tetejére.
– Mi a baj? - kérdezte. Hányszor hallottam már ezt a kérdést az elmúlt napokban....
– Semmi.-válaszoltuk kórusban.
Amikor anya kiment, Starg végre lemászhatott a szekrényről.
– Mikor takarítottál már fent a polcodon?
– Ezt épp egy többszázéves hulla mondja!
– Abbahagynátok? Valamit ki kéne találni!
– Én tudom. Rádteszünk egy protectort (egy mágikus energia, ami fogva tartja a vámpírokat).- mondta Cristy
– Mi? Na ne! - tiltakozott Starg
– Vagy inkább kimennél? Azt hiszed, megbízok benned? Ne is reménykedj! - a vámpír egy hatalmasat sóhajtott
– Rendben. De akkor hozzatok vért. - éppen kérdezni akartam, hogy honnan a csudából hozzunk neki vért, amikor Cristy kivett a táskájából egy literes gyümölcslevet.
– Ezzel csalogatom a vámpírokat. Vér van benne. Tessék. - Starg elmosolyodott – Nincs szemfog, világos?!? - förmedt rá a nővérem. Na ezek ketten jól el lesznek itt!
– A fürdőszobába lesz!
– Mi? és akkor hogy megyünk fürödni?
– Nekem mindegy – vigyorgott még szélesebben a vámpír
– Pedofil!
– Én nem mondtam semmit!
Folyt. köv.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
