Nos, miért jöttél ilyen későn? - szólt dühösen Cristy,majd meglátta Stargot is. - Nagyszerű. Hoztad az állatkádat is?

Cristy! - szóltam rá – El kell mondanom.... ígérd meg, hogy nem leszel dühös!

Attól függ. De mi ez az energia körülötted? - majdnem elsírtam magam

Cristy. Vámpírrá tettek!

Mi???????????????????????????????? - annyira meglepődött, hogy elfelejtett levegőt venni. - Csak nem ő volt? - mutatott a fiúra

Izé.....

Te rohadék!! - ugrott rá a testvérem. Láttam, ahogy elővesz egy karót. Még képes, és leszúrja szerencsétlent! De ezért nem kellett aggódnom. Starg simán kitért a felbosszantott Cristy karója elől.

Várj! Meghaltam volna! - közelebb mentem hozzá, ő viszont hátrább lépett

Nem lehet..... - könnyek szöktek a szemébe. Lehajtotta a fejét, és maga elé bámult. Akkor már én is szipogni kezdtem. Fájt, hogy vámpír vagyok, de az volt a legrosszabb, hogy a testvérem....

Sajnálom. Nem tehetek róla. Vagyis félig az én hibám, hiszen elmentem Starg mellől,és így tudtak megtámadni. Megértem, hogy dühös vagy, és nem akarsz látni.. - itt elcsuklott a hangom. Az egyetlen testvérem, aki a legjobb barátnőm volt egyszemélyben, most tőle kellett elbúcsúznom örökre. Megfordultam, és az ajtó felé mentem. - Ég veled.... - sírtam. Szinte fuldokoltam. Most jött ki rajtam az egész vámpíros dolog. Mereven fogtam az ajtófélfát, majd amikor már nem sírtam, akkor kibillentem rajta.
Mentem az üres utcán arra gondolva, hogy jobb lenne, ha meghalnék. Az egyetlen ember az életemben, akit mindennél jobban szerettem, és aki mindig megértett, most ő tagad ki. Én sok fájdalmat kibírok, de ezt nem. Kettétört a szívem, a másik felemet otthagytam Cristynél. Ha esetleg majd újra találkozunk, akkor vissza tudja adni.
Már megint ez az irtózatos optimizmus! Le kéne szoknom róla, nem áll jól nekem.
Tudtam, hogy soha többé nem fogunk újra testvérek lenni, egymás nyakában tévézni, nagyokat dumálni, vagy megvigasztalni egymást. Ezek az idők már elmúltak.