- Hogy az a... - rúgta ki fáradt sóhaj kíséretében az ajtót, és belépkedett a helyiségbe, ahol minden egyes szem rá szegeződött. Ó, hogy utálja ezt! Miért kell egyből hülyének nézni azért, mert egy "tüneményes" kislány kocsmába jár? Sosem fogja megérteni az emberi elmét. A helyiség a szokásos kissé ódivatú bútorokkal volt felszerelkezve, az ajtóval szemben a pulttal. Két oldalt helyezkedtek el az asztalok, ahol pár félig részeg, hangosan nevető társaság terpeszkedett.
 - Egy szobát. - rakott le némi pénzt a pultra, és feltérdelt az egyik székre, hogy egymagasságban lehessen a nagydarab, kopasz kocsmárossal. Az végignézett az említett személyen, majd elhúzta a száját.
 - Diákigazolványt kérek. Elmúltál 18?
Hatalmas nagy csönd következett. A pasi leizzadva rakott le a lány elé egy kulcsot, és megpróbátl elhátrálni tőle, mintha valmi szörnyen borzalamasat látott volna. A démon leugrott a székről, és egy szó nélkül a folyosó felé vette az irányt. Most amire a legjobban vágyott, az a magány, hogy felfoghassa, mi történt az elmúlt egy órában. A kulcs csak az ötödik próbálkozás után oldotta ki a túlhasznált zárat, és az ajtó hangos nyikorgással kitárult a lány előtt, aki a lehető leggyorsabban besuhant, és magára zárta a kemény faajtót, csak azután nézett körbe. A szobában hányásszag terjengett, és mindenhol széttördelt vázák darabjai hevertek. A szőnyeg beszívta a kiömlött vizet, amitől az lelkesen cuppogott minden lépésnél. Az ágy szinte az egész szobát elfoglalta, mégsem lehetett nagyobb 100 centinél az átmérője, de ez szerencsére nem okozott nagy bajt a lánykának. Annál inkább a fura foltok az ágyneműn. Beült a sarokba, ahol úgy-ahogy tiszta volt a huzat, és nedvességmentes, majd felhúzta a lábait a mellkasához, átkarolva azokat a kezével. Még mindig nem értette, hogy veszthette el ilyen könnyen a kódexet, amikor azt végig, még a zuhanás pillantában is szorosan markolta. Abban viszont biztos volt, hogy nem a vámpír művelte ezt, ahhoz már túl öreg róka volt, hogy egy fősöpredék ennyire túljárjon az eszén. Bár ahogy sejtette, a lény már legalább kétszer olyan idős lehetett, mint jómaga.
Hiába volt az a sok kérdés, hamarosan elnyomta az álom. Reggel nagy kiabálásokra lett figyelmes, folyosóról beszűrődő trappolásra, majd kopogásra. Persze ennyi elég volt a lánynak, mire ki tudták nyitni az ajtót, a démon már rég messze járt.
Ismét sötétedett, a csillagok halvány fénye ragyogta be a sötét égboltot, míg a telihold úgy ragyogott, mint még soha. Újra ellátogatott a stadionba, ahol előző éjjel tartózkodott. Muszáj valami nomot lelnie, ami megmagyarázza a különös eseményt. Óvatosan kémlelt körbe, ahogy belépett az egyik vészkijáraton. Valahogy ma nem volt kedve drágalátos hegyesfogúakkal találkozni. Akárhogy is, még ha sosem mondta volna ki, akkor is tartott ezektől a lényektől. Végülis amíg itt van, az emberek világában, emberalakban, emberi erővel, ő is csak egy tápanyag.
 - A gyilkos mindig visszatér a tett színhelyére. - jelentette ki vlaki a sötétben bújkálva. A lány ledermedt egy pillanatra, és megpróbálta kikövtetkeztetni, vajon merről jön a hang.
 - Ti aztán tudhatjátok. - felelte óvatosan, egy kis gondolkozás után. Az előbbi ismeretlen alak felnevetett. Nevetése kedves, nyugttó volt, mintha egy selyemdarabbal simogatták volna az ember lelkét, mégis egyben benne tartózkodott a félelem, amely a fülekbe bejutva elszaporodik, és megtámadja az agyat. Erre csak egy elég erős, és idős lény lehet képes, aki ismeri ezeknek az ellentéteknek a jó keveredését. Az ilyen tulajdonságokkal felserelt személyek a legveszélyesebbek. Akit csak az ösztön, a bosszú, a gyilkolásvágy hajt, sosem képes harmóniát képezni, és akár ezreket meggyilkolni egy másodperc leforgása alatt.
a csizma kemény kopogása visszahngott a teremben, ahogy egyre köezelbb ért a lányhoz, amjd előtte megállt. A mosolya ártatlan volt, szívtipróan átható. Hosszú, hullámos vörösesbarna haja lágyan omlott a vállára, az arcán egy hibát sem lehetett felfedezni. Szürkészöld szemei szinte elnyelték a másik pillantását, míg a lágy mosolya pont nnyira volt sejtető, hogy ne lehessen látni a hegyes szemfogakat. Egy régies, kissé kopott, mégis elegáns fekete öltönyben volt, ami alól a hozzá illő fehér ing terpeszkedett, csak a negyedik gombtól begombolva, így tiszta belátást engetett férfias mellkasára. Szintén sötét nadrágbn feszített, de ami a legfurcsábbnak tűnt, hog nem hordott cipőt. A lány egy pillanatra összehúzta a szemöldökét. Akkor honnan jött a csizma kopogása?
Végignézett a démonon, majd szélesen elvigyorodott, mostmát felfedve a veszélyes szemfogát.
 - Neved?
 Csak ismét, pár másodperc múlva válaszolt, ugyanolyan érzéketlenül és komoran, mint előtte, bár nehéz volt eltakarnia a vigyorát, ahogy a stílusosan felöltözött férfi mesztelen lábaira tévedt a szeme.
 - Chiaki.
Lassan pár, részeges járással a lányt megkerülő vámpír jött elő, vigyázva, hogy ne lépjék túl a két méteres távolságot.
 - XX. - válaszolta, bár nem kérdezte senki. Újabb csönd következett, mint mikor két ragdozó méregeti egymást, arra várva, melyik támad elsőnek. - Boszorkány vagy talán?
Most a lányon volt a sor, hogy felnevessen, az övé viszont nem küldött rejtett üzeneteket, csupán csöpögött a gúnytól.
 - Biztosan. - rántott vállat végül. Most kivételesen nem volt kedve dicsekedni.
 - Miért nem papnő? - vigyorodott el szélesen az egyik, zombi járással forgó vámpír, ahogy pár nyálcsepp lazán lógott a szája szegletében, és minden mozulatra megrázkódott, mint egy folyékony kocsonya. - Annak isteni a vére!
 - A boszorkányé sem rossz, főleg, ha erős!
 - Akárhogy is, nézzük meg! Utána eldöntjük! - nézett mind a három XX-re lelkesen. Nagyon, de nagyon ki lehettek éhezve, ami nem jelentett jót.
 - Még nem. - intette le őket. - Elsőnek is szeretném tudni, mit csináltál a kódex-szel. - lépett közelebb a lányhoz, hog minél fuszrálóbb legyen a magasság.
" - Szóval ők sem tudják. Ez megnyugtató." - sóhjtott magában Chiaki, de tudta, így még különösebb ez az egész.
 - Szerinted ha tudnám, eljöttem volna ide? - kérdezett vissza, miközben állta a tekintetét,  viszont ez egyre nehezebben ment neki.
 - Ez érdekes... - fonta össze a karjait maga előtt, miközben elgondolkozott - Szóval, kis boszorkány, ez így eléggé kínos dolog. - nézett vissza a lányra, miközben még szélesebben elvigyorodott. Nem nehéz kitalálni, mi járt XX fejében. Az egyik vámpír igazán tudta a mestere vágyait, és egy gyor mozdulttal a lányra vetette magát. Chiaki mire odafordult, a gúnyosan röhögő lény már szabaddá tette a nyakát, és éles szemfogait az áldozta bőrébe vájta. A lány ledermedt, és talán most elször lehetett észrevenni az arcán némi érzelmet. Remegő kezét az ellenfele arcára rakta, aki hirtelen abbahagyta a vérszívást, és most neki kerekedtek ki a szemei. Egy néma sikolyra nyitotta a száját, de már késő lett, hamrosan csak por maradt belőle, meg némi ruhadarab. A lány a kezét a nyakán lévő sebre tapasztotta, miközben hátrébb lépet pátrat, és vadul kereste, ki lesz a következő támadó.
Egyre többen lettek körülötte, mint az éhező cápák, úgy jöttek a vérszagra. Valamit mintha mormoltak volna, viszont Chiaki nem hllott mást, csak a saját szívveréseit, és  a fájdalmat, ami tűként szaggatta a sebet. Fekete lakkcipőjének kopogása összemosódott a többiek lépteivel, és a nyálak csöppenésével. Már a lány előtt is csak egy cél lebegett: kijutni, minél hamarabb, különben itt ő lesz a főfogás.
Viszont valakibe háttal beleütközött. Nem akart hátrapillantani, mert akkor az előtte lévő htalmas falka vetette volna rá magát, így megdermedt, és várta, mit ho a következő pillanat.
Az idegen körülfogta a lány csuklóját, és lassan elvette a sebről, amiből a vér még mindig szivárgott. No igen, van vlmi alapja, hogy ezek a lényeg valamilyen rokoni kapcsolatban vannak a vámpírdenevérekkel. Azoknak a nyálukban olyan emzimeket tartogatnak, amik az állatok kajaideje után is elintézik, hogy még sokáig csöpögjön az áldozatokból a vér.
 - Ne ellenkezz. - hajolt rá a sebre XX, és lenyalta a lány válláról a vért. Chiakinak se kellett több: elég emberiesen tökönrúgta a vámpírt, majd megpördült, ksizabadítva a csuklóját, a másikkal megfogta XX fejét, és egy jól irányzott rugással kettétörte a nyakcsigolyáit, majd úgy, mintha egy ágyúból lőtték volna ki, a vészkijárathoz rohant. Még hátra sem tudott nézni, az is plusz másodpercnek számított volna, bár most úgy sem követték. Körülállták a mesterüket, aki egy rekedtes, fájdalmas szót tudott kinyögni.
 - V...VÉRT! - utasította az idiótáknak, akik egymásra néztek. Hirtelen a csöndet megtörő csókolózó pár nyitott be a stadionba, észre sem véve a vérszívókat. Ők ismét egymásra néztek, amjd eg gúnyos vigyorral megtették, amit a gazdájuk parancsolt nekik.