- Én is. - fordult meg a lány, hogy XX-el szemben lehessen. lopva körülkémlelt, de egyelőre más nem volt a tetőn, csak ők ketten.
A szél ismét új erőre kapott, de az eső még váratott magára.
 - Nem hiszem, hogy nincs jobb dolgod, mint engem üldözni. - szólalt meg ismét Chiaki, miután egy ideig csak némán bámulták egymást.
 - A véred... édes. - hogy ez válasz volt, csak csupán kijelentés, ő maga se tudta. A lány arcán átfutott egy röpke érzelem. Undor? Félelem? Hitetlenség? Végülis ő egy démon, mégis miért lenne pont az ő vére a finom? Vagy csak a rózsaszín ruha zavarta meg a vámpírt? - Amúgy most a kaja miatt jöttünk ide, nem miattad. Az csak bónusz. - a vigyorban tisztán ki lehetett venni a szemfogakat, amik egyre közelebb kerültek a lányhoz.
 - Azt hittem, titkoljátok a kiléteteket. - lépett hátrébb, miközben próbálta elfelejteni az édeses dolgot.
 - Jól tudod. Ez olyan, mint amikor a méregkeverő elmondja az áldozatának, hogy ki ő, persze csak azután, hogy beadta a halálos dózist. - kifinumoltan, finoman beszélt, mintha a kiejtés is egyfajta művészet lenne. Most se volt rajta cipő, egyedül ez az egy dolog nem illett a képbe.
 - Igen. Ezt akkor használják, ha élvezik a másik félelmét. - kapott erőt Chiaki, érezte a levegőben az esőt, ami hamarosan el fog eredni. Addig itt kéne tartania ezt az alakot, majd végignézni, ahogy a hibátlan arca tele lesz lenyomatokkal. - Csak nehogy te ess bele a saját csapdádba.
 - Oh, megható, hogy íg aggódsz miattam. - játszotta meg a hősszerelmest, amihez igazán érthetett, majd újra a szokásos vigyor jelent meg az arcán. - Na tudsz, lássuk, mit tudsz, boszorkány! - egy pillanat alatt a lány mellett termett, egyedül a cseréptetőn való hangot lehetett követni, bár néha mintha csak úszott volna a levegőben. Chiaki akkor vette észre, hogy semmi sincs nála: se kard, se pisztoly, se kereszt, semmilyen fegyver, egyedül saját maga. Megpördült, és arrébb ugrot, amitől a cserépfedő elkezdett lefelé csúszni. Hirtelen elvesztette az egyensúlyát, és előre vágódott, miközben a fedőlapocskák hangosan csapódtak bele az aszfaltba. Fekve megpörrdült, és megpróbált a vízizén megkapaszkodni, és úgy felugrani a tetőre, de egyik sem volt stabil, és mintha csak játszottak volna a lánnyal. Végül sikerült feltornáznia magát nem épp démonian a tető gerincére, ami még szerencsésen stabilan állt.
 - Begyógyult? - szólalt meg szinte azonnal a háta mögött XX. Chiaki reflexből ütött, de nem találta el, csak egy vigyort kapott cserébe. - Legalább 2 hétig itt kéne lennie a sebnek. - akadt fel ezen a problémán a vámpír, miközben megfogta a lány egyik csuklóját, és megfeszítette, hogy fájjon, de lehetőleg még ne törjön el. A démon felszisszent, de a másik kezével XX szemei után kapott, a srác viszont elhajolt, így csak az arca bal oldalán keletkezett két pirosas csík. - Nem baj, a mostani nem fog olyan könnyen begyógyulni! - a jobb kezével a lány bal karját, a bal kezével a jobb karját fogta le, és megpördítette, hogy háttal legyen XX-nek. Egyre jobban széthúzta ellentétes irányba a két karját, amíg Chiaki nem állt le. Ezek után kecsesen ráhajolt a nyakra.
 - Nem boszorkány vagyok, te alsóbbrendű denevér! - csapta oldalra a fejét, hogy a vámpír egyik foga sikeresen kitörjön, majd gyorsan az éles körmeit XX fejébe mélyesztette, és egy nagy levegővétellel szívni kezdte az energiáját. A srác teste megfeszült, hangosan káromkodni kezdett, és az ép fogát még mélyebbre fúrta a lány vállába. Chiaki felszegte a fejét, és ő is közel járt ahhoz, hogy üvöltsön, de inkább hirtelen eleresztette, és arrébb ugrott 2-3 méterrel, és a nyakához kap. A lyuk, mintha ki akarná rágni magát a lány testéből, úgy marta körülötte az idegeket és az izomzatot. Eközben XX helyére tolta az állkapcsát, és állati arccal tekintett az előtte álló rózsaszín szőrpamacsra.
 - Nem boszorkány, mi? - törölte le az arcáról a vért, ami szinte sötétbarna színben pompázott. Lassan, behajlított gerinccel közeledett a lány felé, aki addig hátrált amíg végig nem ért a tető. Ekkor gyorsan körülnézett, egy másodperc töredékéig habozott, majd egy nagy sóhajjal leugrott a gerincről. ahogy várta, a kis cseréplapok iszonyú gyorsasággal csúsztak a végzetük felé. Ezt kihasználva a lány úgy ugrált az egyik sorról a másikra, hogy pár másodperc után ugyanoda tudjon pattanni, azaz a gerincre. A vámpír körbenézett, és összehúzott szemöldökkel méregette a nagy, feketén tántongó lyukakat. - Ez mire volt jó? - fordult vissza a lányhoz, ő viszont már nem volt a helyén.
 - Lassú! - jelent meg a háta mögött, és kirógta XX lábait, amjd ismét eltűnt. A gerendák közt le-fel ugrált, hogy ha már rejtőzködni nem tud, legalább a gyorsaságát ki tudja élvezni. A tető alatt azonnal vagy 4-5 hosszú, erős gerenda tartotta a ház alapját. Ezeken pördült át, futott, majd éppen ott bukkant fel a felszínre, ahol a legkevésbé várta a vámpírkoma. Talán a legjobban ahhoz a játékhoz hasonlított, amikor le kell ütnünk egy vakondot, és ő kibújhat vagy 9 lyukból. Az egész a reakcióidőn és sebességen múlt.
A vámpír ráesett a gerincre, de azonnal visszapattant, és ide-oda kapkodta a fejét, miközben a lyukakat nézte, majd ezt megunva beleöklözött a tetőgerincbe, ami hatására az összes cserépdarab eltűnt a vázról.
 - Affranc. - jegyezte meg Chiaki, de már rég árkon-bokron túl volt.


 - Jól vagy? - kérdezte komolyan aggódva Samantha, ahogy meglátta a srác törött szemfogát. Ő idegesen az egyik részeget ragadta meg, és egy erőteljes mozdulattal kiszívta a vérét, majd úgy dobt félre, mint egy használt zsepit.
 - Undorító a piaszag. - törölte le a kézfejével a száját, ahol már ott virított az új szemfoga. Az ilyenekbe nem hal bele, bár fájdalmas, ez tény. - Gyújtsátok fel a kocsmát. Egy nyom se maradjon. - utasította a többieket.
 - És mondd csak, mi lesz a habcsókkirálynővel? - kérdezte gúnyos vigyorral a szőke.
 - Bob. - kezdte nyugisan, bár ez már rosszat jelentett. - Ha még egyszer megemlíted nekem azt az IZÉT, akkor az összes lakkot megetetem veled, amit a hajadra kentél, világos?
- Mekkora egy bunkó vagy! Az zselé! - húzta fel az orrát a srác, majd elővette az öngyújtóját - Nyugi már, ő is horogra kerül. Végülis kell neki a könyv. - lépkedtek ki a helyiségből, majd Bob még az utolsó kis benzint is rálocsolta az ajtóra, majd szépen meggyújtotta. Pár perc múlva az épület már lángokban állt.
 - De most kell! - emelte fel XX az ingénél fogva a szőkét
 - Bobnak igaza van. - nyugtatgatta Samantha is - Úgy is találkozni fogunk vele még.
 - Úgy bizony! - röhögött a szőke, majd az öngyújtóra bámult - A tüzet meg úgy is egy banda számlájára fogják írni, azok követnek el mindig ilyeneket.
 - Nem fog meglógni. - jelentette ki XX, mintha meg sem hallotta volna a többiek szavát. Ördögi fény ragyogott a szemében, ami addig nem nyugszik le, amíg el nem éri azt, amit akar.